2010. április 14., 09:082010. április 14., 09:08
A cég március közepén indította útjára a versenyt, a nyertes a legtöbb szavazatot kapott tanintézet lesz. „Sokan érdeklődtek a biztonságos fajátszóterek iránt, viszont sok tanintézet nem tudta megengedni magának ezeket, ezért találtuk ki a versenyt, amely révén olyan helyre kerülnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk” – mesélte a Krónikának Mandel Zoltán, a verseny kezdeményezője.
Az oktatási intézményeket négy különböző kategóriába sorolták, attól függően, hány gyereket foglalkoztatnak.
Az A csoportba 120-nál több gyerek, a B-be 60–120 gyerek, a C-be 30–60, a D-be pedig a 30-as létszám alatti óvodák, napközik, iskolák tartoznak. „Amikor szemügyre vettük a jelentkezőket, azt tartottuk tisztességesnek, ha különböző kategóriákat létesítünk” – magyarázta Mandel. A létszámtól függően alakul a nyereményjátszótér értéke és mérete is. Az A kategóriás díj 9200 lejt, a B-s 7080-at, a C-s 5410-et, a D kategória nyereménye 3440 lejt ér.
Fodor Tünde, a csíkszeredai Csipike napközi igazgatónője szerint talán jobb lett volna külön kategóriába sorolni az óvodákat, napköziket és iskolákat. „Sajnos mi épp hogy meghaladjuk 20 gyerekkel a 120-as létszámot, így azokkal a tanintézetekkel versenyzünk, amelyekben több százan tanulnak” – mondta. Ennek ellenére fontosnak tartották megpályázni a játszóteret, hisz a gyerekek minden új játékot örömmel fogadnak. „A szülők körében népszerűsítettük a versenyt, szeretnénk megnyerni, de túl nagy reményeket nem fűzünk hozzá” – sommázta Fodor. A tusnádfürdői Jókai Mór Általános Iskola igazgatója a diákok informatikai, internetkezelési tudásában bízik. „A tanulókat kértük meg, hogy szavazzanak, mert szeretnénk modernebb játszóteret Tusnádfürdőnek” – magyarázta Pap János. Elmondta, a tanintézetet a 120-as létszám fölötti kategóriába sorolták be, és ha a tanulók részt vesznek a versenyben, megközelítőleg 55 százalékos esélyt jósol a sikerre.
A versenyt népszerűsítő honlapon szinte naponta friss adatokat közölnek a benevezett tanintézetek helyzetéről. „Nem írjuk ki, hogy hány voksot kaptak a jelentkezők, viszont igyekszünk naprakészen közölni azt, hogy hányadikok a kategóriájukban” – mondta Mandel Zoltán. A voksolás szigorú szabályzat szerint működik, a szavazónak meg kell adnia nevét és e-mail címét, erre értesítő levelet kap, amelynek alapján visszaigazolhatja szavazatát – kizárólag ekkor számít érvényesnek a voks, és egy e-mail címről csupán egyetlen alkalommal lehet szavazni.
A verseny május 2-án éjfélkor zárul, és 3-án hirdetnek eredményt. „Az eredményhirdetést követően hetente egy játszóteret szeretnénk átadni” – közölte Mandel Zoltán, hozzátéve, hogy a játszóterekre kétéves garanciát vállalnak. A legnagyobb csoport nyertesének szánt játszóteret a tervek szerint június elsején, gyereknapon adnák át.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.