2010. április 18., 15:302010. április 18., 15:30
Tőkés László, aki a huszonegyedik alkalommal megrendezett Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében a csomakőrösi református templomban tartott istentiszteletet, bejelentette: nemrég megérkezett a hivatalos visszajelzés, miszerint a dalai láma elfogadta a meghívását, és az idén szeptemberben két napra Erdélybe is ellátogat.
Tőkés 2008. december 3-án találkozott a dalai lámával – polgári nevén: Tenzin Gyatsoval –, Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetőjével. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke EP-képviselőként többször is felszólalt az Európai Parlamentben Tibet ügyében, és csatlakozott a kínai hatóságok által üldözött tibetiek védelmére szerveződött frakcióközi munkacsoporthoz is. A Tibeti Intergroup Brüsszelben, az Európai Parlament székházában 2008. december 3-án szervezett fórumot a hivatalos látogatáson résztvevő dalai lámával. Tőkés élőszóban és írásban ekkor hívta meg Erdélybe, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született.
„A 2009-es év folyamán folytak az egyeztetések a dalai láma kabinetjével Őszentsége lehetséges programjáról, a levél formájában megküldött hivatalos visszajelzés értelmében szeptemberben a dalai láma Csomakőrösre, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást” – áll Tőkés László vasárnapi közleményében.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.