2010. április 16., 14:492010. április 16., 14:49
A kezdetekkor a Caritas Catolica BACH-irodája segítette az elsősorban autista gyerekek szüleiből álló egyesületet, most pedig a város szociális ügyekkel foglalkozó igazgatósága, az ASCO vette szárnyai alá. Az új székház területén egy multifunkcionális szociális központtal osztoznak, amely a város hatodik ilyen intézménye. Ezekben a központokban idősek és rászorulók találkozhatnak, beszélgethetnek, sakkozhatnak, emellett a város közönségszolgálati célokra is használja az ingatlanokat. Az SOS Autizmus Egyesülettel közösen használt székház az Averescu utcán van, ott, ahol a Kolozsvár felől érkező forgalom a városközpont felé halad.
Az egyesület elnöke, Bacsadi Gabriella azt mondta, ünnepi alkalom számára a székházavató. Az egyesületet három évvel ezelőtt a saját gyerekeik megsegítésére hozták létre a szülők, és igen kevés anyagi lehetőségük volt. „Az út során számos jó és segítőkész emberrel találkoztunk, mind a helyhatóságban, mind a civilek körében, akiknek nagyon hálásak vagyunk, mert a segítségükkel juthattunk el idáig” – fogalmazott. Elmondta: bár hatalmas lépés a székház birtokba vétele, rengeteg tennivalójuk lesz még a jövőben, amivel az autizmusban szenvedők életét jobbá tehetik.
Azt mesélte, kapcsolatban vannak olyan 14 éves vidéki fiúval is, aki még soha nem volt iskolában, mert a szüleinek nincs pénze az utaztatásra, a faluban pedig nem működik tanintézet. „Egy nappali központban legalább heti két-három alkalommal részt vehetne a terápiás foglalkozásainkon” – mondta Bacsadi Gabriella.
Koncsek Zita, az ASCO igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a most testet öltő együttműködés példaként szolgálhat egyéb civil szervezetek számára is. Biró Rozália alpolgármester rámutatott, a helyhatóságnak a pénze sem sok, és a rendelkezésére álló ingatlanok száma sem nagy, de némi közös erőfeszítéssel sikerülhet a mostanihoz hasonló eredményeket elérni.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.