Kétszázötvenezer doboz, ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát próbált becsempészni az országba egy szatmárnémeti kamionos. A határőrök pénteken, egy rutinellenőrzés nyomán leplezték le a csempészárut.
Décsei Attila lett az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei elnöke, a 31 éves, vegyészetet végzett politikust szombaton választották meg a szervezet élére, ő a legfiatalabb pártelnök a megyében.
Kifogásolják a tanügyi törvénytervezetet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának tanárai, akik elsősorban a koherenciát hiányolják a dokumentumból. Többek közt az egyetemek autonómiáját szabályozó cikkelyeket tartják aggályosnak.
Reális esélyt lát Csutak István, az RMDSZ régióátrendezési tervének megalkotója arra, hogy a dokumentumot elfogadja a román parlament. „Ha százalékban kell kifejeznem, 75 százalékos esélyét látom ennek, mert tulajdonképpen mindenki egyetért azzal, hogy a jelenlegi felosztás nem jó.
Partnerséget kötött a Fidesszel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tőkés László az RMDSZ-t is felszólította: változtasson eddigi politikáján. Markó Béla szerint a szövetségnek az az érdeke, hogy minél szorosabban együttműködjék a majdani magyarországi kormánnyal.
Az alapszabályzat “sorozatos áthágása és megszegése miatt” Gergely Balázst, Morvai Miklóst, Nagy Istvánt, Kali Istvánt, Lengyel Györgyöt és Borbély Zsolt Attilát kizárták a Magyar Polgári Pártból (MPP) a párt hét végén Gyergyószentmiklóson lezajlott Országos Tanácsán (OT), illetve eldöntötték, hogy újraszervezik a belső ellenzék magját képező bihari és aradi szervezeteket, hogy azok is be tudjanak kapcsolódni “a párt körforgásába”, akik...
Pártpolitika és szűken vett országpolitika helyett magyar nemzetpolitikában kell gondolkodni egy nemzetpolitikai rendszerváltozás és a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében – állapítjotta meg pénteken közzétett nyilatkozatában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Toró T. Tibor ügyvezető elnök.
Minél szorosabb együttműködést akar az RMDSZ a Magyarországon kormányra kerülő párttal, bármelyik is legyen az, a Jobbik kivételével – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Markó Béla, a szövetség elnöke. „A szélsőjobboldali Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet semmiképpen nem támogatunk, és nem örülünk annak, hogy ez az alakulat meglehetősen nagy népszerűségnek örvend a közvélemény-kutatások szerint. (…) Az RMDSZ és a romániai magyarok...
Hivatalos iratokkal kell bizonyítaniuk a marosvásárhelyieknek, hogy valóban mezőgazdasági területként használnak háztáji belterületeket – döntött márciusi határozatában a helyi tanács. Ellenkező esetben az eddiginél hetvenszer nagyobb adót kell majd fizetniük ezekre.
Felújítják a nagykárolyi Károlyi-kastély parkját, a magyarországi és németországi szakértők bevonásával végzett kertészeti munka több évig is eltarthat.
Húsz sepsiszentgyörgyi ingatlanra tette rá a kezét az a lakásmaffia-csoport, amelyet most leplezett le a Kovászna megyei rendőrség. Buzsi Andrea szóvivő csütörtökön jelentette be, hogy 11 tagú banda ellen indítottak bűnvádi eljárást, mivel beigazolódott, hogy egy közjegyző és titkárnője segítségével húsz áldozatot fosztottak meg a lakásától.
Hiába tanulnak az iskolában románul, nem beszélik elég jól a nyelvet a nagyszalontai magyar diákok – vélekedik Pelok Gabriella. A nyugalmazott romántanárnőt a szülők igényeit kielégítendő kérték fel arra, hogy a Bihar megyei város iskolájának magyar tagozatos diákjait románul tanítsa a tanórák után.
Van, aki a Szent László-templomot vinné arrébb, van, aki a főtér egész területéről kiebrudalná az autókat – véget ért a Bihar Megyei Építészkamara pályázata, amelyre a nagyváradi városközpont átrendezéséről, a forgalom újragondolásáról, illetve a város bejáratánál elhelyezhető dekoratív jelzésről szóló terveket vártak.
Több patika előtt is sorok alakultak ki csütörtökön, miután a háziorvosok ismét kiállítják az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek kiadására feljogosító recepteket. A háziorvosoknak tizenkét órás tárgyalást követően, szerdán késő este sikerült megegyezniük az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) képviselőivel az erre vonatkozó keretszerződésről.
Elbeszéltek egymás mellett az etnikumok közti kapcsolatokról és a multikulturalizmusról Sepsiszentgyörgyön szervezett nyilvános vita résztvevői. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata és a Közösségért román egyesület által szervezett, Etnikumközi kapcsolatok és multikulturalizmus Székelyföldön vitán az ígéretes téma ellenére nem sikerült megtalálni a közös pontokat, a megszokott támadás-védekezés, sérelmek...
Két belvárosi szeceszsziós palota felújítását is el szeretné kezdeni idén a nagyváradi önkormányzat, további kettőt pedig tervbe vett. Ilie Bolojan polgármester még ebben az évben állványokat szeretne látni a Szent László (Unirii) tér 5-ös szám alatti, műemléknek nem nyilvánított épületen, amely valamennyi közül a legrosszabb állapotban van, illetve a Zöldfa (Alecsandri) utca és a főtér találkozásánál álló sarokpalotán.
Tőkés László egy esztendővel ezelőtt becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket, különalkut kötött Markó Bélával, ott árt az MPP-nek, ahol tud, ehelyett a saját lelkiismeretével kellene elszámolnia – írja az EP-képviselőnek írt nyílt válaszlevelében Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Élesen bírálja Szász Jenőt, Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke abban a nyílt levélben, amelyet csütörtökön intézett az MPP országos, megyei és széki tisztségviselői, önkormányzati képviselőihez.