A volt tulajdonos szerint nem tesz jót a zsibói Wesselényi-kastélynak a tulajdonjogáért folyó pereskedés. Janicskó András a Krónikának elmondta, a kastély eladása előtt évente 50-100 ezer eurót költött a kastély őrzésére, állagmegőrzésére.
Súlyos baleset történt kedden délután Temes megyében, Szentandrás község területén, ahol egy utasokat szállító busz és teherautó ütközött.
Brassó felkerült az egyik legnagyobb nemzetközi utazási portál legjobb 25 turisztikai célpontja közé. Az amerikai székhelyű Tripadvisor a turisták minősítései alapján állította össze a „felkapott” helyszínek toplistáját.
Az Electrica munkatársai a számlázottnál jóval nagyobb áramfogyasztást észleltek a Bihar megyei Vaskoh városban, ezért ellenőrzést végeztek, amelynek során kiderült, az ortodox templomnál és a városháza egyik ANL-tömbházánál is trükköztek.
Erdély-szerte szerveznek ökumenikus imaalkalmakat a különböző felekezetek: a keresztények egységéért végzett imádságok hetét hagyományosan január 18. és 25. között tartják.
Alkohol és drogok hatása alatt vezetett és felborult autójával egy 28 éves nő Aradon kedd reggel.
A falugazdász szerint nagy a baj a mezőgazdaságban, az utóbbi három esztendő anyagilag kizsigerelte a termelőket. A detrehemtelepi szakemberrel „földközelből” vettük számba azokat a gondokat, bajokat, amelyek az országos gazdamegmozdulásokat okozták.
Megrendüléssel értesült Kolozs megye számos településének magyar közössége Fejér Ákos biológia-földrajz szakos tanár haláláról.
Míg kilenc évvel ezelőtt egy hírhedt fogyasztóvédelmi vezető bírsággal érte el, hogy egy udvarhelyi hentes levegye az árúi címkéiről a „székely ízek” feliratot, mára marketingfogássá vált a Romániában gyártott élelmiszerek magyar nyelvű címkézése.
Lokalizálták a Temes megyei Hodony településen, egy raktárcsarnokban kitört tüzet, 148 személyt evakuáltak – tájékoztatott hétfő este a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Bánságban és a Partiumban is a keddi nap lesz a leghidegebb a következő két hétben, az ország többi régiójában enyhén emelkedni fog a hőmérséklet a következő három nap során – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes előrejelzéséből.
Arad, Bihar, Brăila, Dolj és Vrancea megyében többtucatnyi helyszínen végez házkutatást hétfőn a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) migránscsempészettel gyanúsított személyeknél.
Elkészültek a tervek Románia egyik legnagyobb közberuházása, az aranyosgyéresi légi támaszpont felújításának kezdeti szakaszáról: a katonai fejlesztések első tétele az Erdélyben létesítendő új F-16-os repülőszázad számára „rak fészket”.
A következő négy hétben az időszakra jellemző sokévi átlagnál valamivel enyhébb idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 22-e és február 19-e közötti időszakra kiadott előrejelzéséből.
Csaknem megkétszereződik a borosjenői vár felújítására szánt, több millió eurót kitevő összeg, miután a munkálatok során az idők folyamán föld alá került értékes épületrészekre bukkantak, amelyeket szintén restaurálnának.
Közel két évtizede ültették el az első szőlőtöveket Túrterebesen, és mára a Reizer Pincészet a környék egyik legismertebb borászatává vált. Riportunkban bemutatjuk a tavaly Szatmár megyében az Év borásza címet elnyert Reizer Gergő pincészetét.
Számos olyan geopolitikai kérdés van, amelyben az Erdélyben élő románok, magyarok, a Felvidéken élő szlovákok, magyarok, az osztrákok, a szerbek és az ott élő magyarok hasonlóképpen gondolkodnak – állapította meg a Krónikának Orbán Balázs politológus.
Egy 50 év körüli férfi meghalt, ketten megsérültek egy balesetben szombaton a Kolozs megyei Gyalu és Magyarkapus között – közölte a katasztrófavédelem.