Több mint hatezer magyarországi és határon túli iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták az önkéntes fogorvosok.
Engedélyt kapott a marosvásárhelyi Itthon vagyunk civil csoport, hogy az általuk megszerkesztett, a kétnyelvű piaci terméktáblák használatára vonatkozó kérvényeket nyilvános téren is terjesszék.
A nyilvánosság teljes kizárásával, önállóan kívánja elkészíteni a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét az RMDSZ. A szövetség azt tervezi, hogy külső szakértők bevonása nélkül állítja össze a dokumentumot az év végéig.
A közszférában bevezetett létszámstop miatt az önkormányzat nem tud alkalmazni. Az eredeti tervek szerint első körben nyolc személyt vennének fel, a későbbiekben – a lehetőségekhez mérten – jutottak volna el 15 főig.
Megkapta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a szervbegyűjtés elvégzését lehetővé tevő minősítést, így a székelyföldi intézmény is hozzá tud járulni a jövőben a szervátültetésekhez – közölte Demeter Ferenc, az intézmény menedzsere.
Négy férfit vettek őrizetbe a Szeben megyei rendőrök azzal a gyanúval, hogy elraboltak egy kiskorú, 14 éves fiút, s arra akarták kényszeríteni, hogy összeházasodjon egy 8 éves kislánnyal.
Három jelenlegi és egy volt parlamenti képviselő esetében is hivatali összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), felkérve a legfőbb ügyészséget, hogy vizsgálja ki a négy politikus ügyét.
Kevés a valószínűsége, hogy Maksán még az év vége előtt kiírják az időközi választásokat.
Életét veszítette hétfőn az az 56 éves férfi, aki leugrott a nagyenyedi kórház harmadik emeletéről.
Csökkent az előző évekhez képest a kórházban „felejtett” gyermekek száma.
Egy számvevőszéki ellenőrzés nyomán ugyanis vissza kellene fizetniük bizonyos összegeket, amelyek nem jártak volna.
Korrupció gyanúja miatt a Bukaresti Táblabíróság 29 napos vizsgálati fogságba helyezte Majeczki Izabellát, Gyergyószentmiklós főügyészét.
Meghiúsulni látszanak azok a decemberre tervezett megyei népszavazások, amelyek által az RMDSZ a székelyföldi és partiumi gazdasági fejlesztési régió kialakítása melletti közakaratot szerette volna felmutatni három székelyföldi és három partiumi megyében
Kedden még minden idők legmelegebb novemberi hőmérsékletét mérték Csíkszeredában, szerda délután azonban már havazott a megyeszékhely melletti Hargitafürdőn és a Brassópojánán is.
Óriási felháborodást keltett a szatmári magyarok körében egy álláshirdetés, amelynek feladója kijelentette: nem fogad ékszerüzletébe magyar nemzetiségű jelentkezőket elárusítónak.
Visszahelyeznék a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium homlokzatára az egykor az épületet díszítő magyar címert, a tervet az ingatlan tulajdonosa, a római katolikus egyház is támogatja.
Csütörtöktől kapnak iskolatejet a Hargita megyei gyerekek, miután a megyei önkormányzat és a beszállító cégek képviselői szerződést kötöttek.
Lezárult az Ikavár délkeleti tornyának a restaurálása, a hetven méteres tetőszerkezet azonban valószínűleg csak tavasszal kerül rá.