Három jelenlegi és egy volt parlamenti képviselő esetében is hivatali összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), felkérve a legfőbb ügyészséget, hogy vizsgálja ki a négy politikus ügyét.
2013. november 11., 18:092013. november 11., 18:09
A közméltóságok vagyonosodását vizsgáló hatóság szerint Niculae Mircovici, Adrian Miroslav Merka, Mircea Grosaru és a már képviselői mandátummal nem rendelkező Luminiţa Iordache azzal sértették meg a hatályos törvényeket, hogy a 2008 és 2012 közötti parlamenti ciklusban rokonaikat alkalmazták képviselői irodájukban. Az ANI szerint Niculae Mircovici, aki a bánsági bolgárok képviselőjeként tevékenykedik a parlamentben, és jelenleg a képviselőház jegyzője, 2009 januárja és 2010 júniusa között Temes megyei képviselői irodájában alkalmazta feleségét referensként, aki ez idő alatt több mint 20 ezer lejt keresett.
Ugyancsak egy kisebbség képviselője Adrian Miroslav Merka, aki a csehek és szlovákok szervezetét képviseli a törvényhozásban. Az ANI szerint a szlovák honatya 2008 decembere és 2011 októbere között szüleit foglalkoztatta irodavezetőként, ennek nyomán édesanyja 28 ezer, édesapja pedig 4500 lejt kapott.
Mircea Grosaru, aki a Romániai Olaszok Szövetségének képviselője, feleségét alkalmazta Botoşani megyei irodájában 2008 decembere és 2011 februárja között, és ez idő alatt összesen 66 700 lejt fizetett neki.
Luminiţa Iordache esetében – aki 2008 és 2010 között a Szociáldemokrata Párt (PSD), 2010 és 2012 között pedig az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű alakulat képviselője volt, 2009 februárja és 2011 márciusa között lányát alkalmazta jászvásári irodájában, és ez idő alatt összesen 19 ezer lejt fizetett neki.
Az ANI a Büntető Törvénykönyv 253-as cikkelye alapján kért ügyészségi vizsgálatot a négy politikus ellen. Az említett paragrafus szerint az a közhivatalnok, aki szolgálati tevékenysége során olyan döntéseket hoz, amelyek nyomán közvetve vagy közvetlenül ő maga, házastársa vagy valamely másodfokú, illetve üzlettársa anyagi haszonra tesz szert, hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel és a közhivatal ellátásától való eltiltással sújtható.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
szóljon hozzá!