Meghiúsulni látszanak azok a december nyolcadikára tervezett megyei népszavazások, amelyek által az RMDSZ a székelyföldi és a partiumi gazdasági fejlesztési régió kialakítása melletti közakaratot szerette volna felmutatni három székelyföldi és három partiumi megyében – ismerte el a hétvégén Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Kolozsváron, a Kulturális Autonómiatanács (KAT) szombati ülését követően.
2013. november 10., 18:492013. november 10., 18:49
Amint azt lapunk múlt hétfői számában is jeleztük, a szövetség nem tudta tartani a korábban bejelentett ütemtervét. Kelemen Hunor hozzátette, Hargita és Kovászna megyében a megyei önkormányzatok jövő héten határoznak a népszavazás kiírásáról, de tudomásuk szerint ezeket a határozatokat megtámadják a prefektusok. Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar megye önkormányzatában nincs többsége az RMDSZ-nek. Az eddigi tárgyalások alapján pedig az körvonalazódik, hogy a román pártok képviselői nem fogják megszavazni a decemberi népszavazás kiírását.
Kelemen Hunor elmondta, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében arról folytatnak párbeszédet a román pártok helyi képviselőivel, hogy elvi határozatot hozzanak a népszavazás kiírásáról, és csak akkor rögzítsék a népszavazás dátumát, amikor az országos politika szintjén is aktuálissá válik a régióátszervezés. „Ezzel azokon a helyi román politikai vezetőkön is segítenénk, akik a négyszemközti beszélgetéseken támogatják a törekvéseinket, de nem mernek szembemenni pártjaik központi vezetésével” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírására, a szövetségi elnök elmondása szerint ez idő alatt 170 ezren támogatták a kezdeményezést.
Autonómia-törvénytervezet februárban
Az RMDSZ egyébként december végéig közvitára kívánja bocsátani a Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét, és arra készül, hogy azt február elején nyújtja be a román parlamentben. Kelemen Hunor elmondta, jelenleg szakemberekkel dolgoznak a tervezeten, amely a dél-tiroli autonómiamodellt tekinti kiindulópontjának. „December végéig befejezzük a műhelymunkát és közvitára bocsátjuk a dokumentumot. A közvitában más politikai szervezetek, civil szervezetek, egyházak, bárki kifejtheti az álláspontját. Szándékaink szerint a februárban kezdődő tavaszi ülésszak legelején terjesztjük be a tervezetet a parlamentben” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a KAT előtt tartott politikai beszámolójában is kitért a törvényalkotás kérdésére. Kijelentette, a román társadalom meggyőzése nélkül esélytelen az autonómiaküzdelem. „Sem Brüsszel, sem Moszkva, sem Washington sem Budapest nem fogja elhozni nekünk az autonómiát” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az 1990-es években a román társadalom a nyelvi jogokat is hasonló határozottsággal utasította el, mint most az autonómiát, ám „bölcs és kiegyensúlyozott párbeszéddel” sikerült törvénybe iktattatni a nyelvi jogokat. Kelemen Hunor azt is megemlítette, hogy az RMDSZ ma azért is küzd, hogy ne vegye elő a parlament a hét évvel ezelőtt – még a Tăriceanu-kormány által beterjesztett – kisebbségi törvénytervezetet, melynek a kisebbségek kulturális autonómiáját kellene intézményesítenie. Félő ugyanis, hogy a parlamentben elakadt törvényt csak a kulturális autonómiára vonatkozó fejezet nélkül lehetne elfogadtatni a törvényhozással.
SZNT-javaslatok az RMDSZ-tervezet kapcsán
Sajtónyilatkozatban közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy álláspontja szerint mi nem hiányozhat semmiképpen abból a törvénytervezetből, amelyet az RMDSZ készül benyújtani a törvényhozásba. Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett nyilatkozat szerint nem képezhetik vita tárgyát a Székelyföld határai. „A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia” – nyomatékosította az autonómiáért küzdő tanács. Álláspontja szerint a Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazásnak kell véglegesítenie. Az így meghatározott Székelyföldnek egyben önálló fejlesztési régiónak kell lennie. Az SZNT szerint nem képezheti vita tárgyát, hogy a Székelyföldön a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé kell minősíteni, a román nyelvvel azonos jogállást kell annak biztosítani. Az SZNT a székely székek megőrzését is sérthetetlen alapelvnek tekinti. Álláspontja szerint a Székelyföld régiónak a művelődésen és az oktatáson túl megannyi területen kell jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kapnia. E területek közé sorolta többek között a közigazgatást, a közrend fenntartását, a regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelését, a műemlékvédelmet, a helyi adók és illetékek ügyét, a környezetvédelem, a területrendezés, az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás, a vízgazdálkodás, a bányászat, az energiagazdálkodás, a mezőgazdaság és a tömegtájékoztatás kérdését is. Elengedhetetlennek tekinti ugyanakkor, hogy a Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással válasszák meg. Az SZNT-elnök hozzátette, korábban az RMDSZ több vezetője biztosította arról, hogy a Székely Nemzeti Tanács szakértőit is bevonják a törvénytervezet megalkotási folyamatába, egyelőre azonban nem keresték ez ügyben velük a kapcsolatot.
Kelemen: lehet, hogy kormányra kerülünk
Az RMDSZ elnöke elmondta továbbá elképzelhetőnek tartja hogy 2014 tavaszán szétesik a román kormánykoalíció, és a magyar szövetség kormányra lépésének a kérdése is felmerül. Kelemen Hunor szerint valamennyi lehetséges forgatókönyvvel számolni kell. Az is megtörténhet, hogy az RMDSZ az új helyzetben is ellenzékben marad, de az is, hogy kormányra lép, vagy a parlamentben támogat egy kisebbségi kormányzást.
Székelyt választották a KAT élére
A szombati ülésen egyébként Székely Istvánt, az RMDSZ társadalomszervezési főtitkár-helyettesét választották meg a szövetség keretében működő Kulturális Autonómia Tanács elnökévé. Székely István eddig ideiglenes elnökként vezette a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek 2012 áprilisában létrejött döntéshozó fórumát. Egyedüli jelölt volt a tisztségre. A testület elfogadta működési szabályzatát, és határozott arról, hogy kidolgozza azokat a közép és hosszú távú szakpolitikai stratégiákat és megvalósítási terveket, amelyek az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén biztosítják a nemzeti identitás megőrzését és továbbadását, a magyar kultúra ápolását és fejlesztését. Székely István az ülés végén elmondta, e szakpolitikai stratégiáknak 2014 közepéig kell elkészülniük. „Úgy értékeltük, hogy a kulturális autonómia nemcsak azt a törvénytervezet jelenti, ami évek óta elakadt a parlamentben, hanem annak az átgondolását is, hogy ha sikerül elérnünk a magyar közösség kulturális autonómiáját, mit teszünk az oktatásban, a kultúrában, a tájékoztatásban” – mondta a KAT elnöke nyilatkozatában. Megjegyezte, a 25 éves szakpolitikai stratégiáknak tulajdonképpen arra a kérdésre kell választ adniuk, hogy milyen feltételek között akar élni a magyar közösség Romániában.
Székely István úgy vélte, a kulturális autonómia törvénytervezetének és a szakpolitikai stratégiáknak együttesen kell kirajzolniuk az erdélyi magyarság jövőképét. A KAT elnöke szerint a jövőkép felvázolása mellett az autonómiatanácsnak arra a kérdésre is keresnie kell a választ, hogy a magyar közösség a jelenlegi - elsősorban önkormányzati - közigazgatási hatásköreivel milyen azonnali lépéseket tehet. Megállapította, hogy mind a szakpolitikák kidolgozásánál, mind az azonnali teendők meghatározásánál az erdélyi magyarság különböző rétegeinek az élethelyzetéből kell kiindulni. „Székelyföldön az önkormányzatok magyar intézményként tudják működtetni a nekik alárendelt intézményeket. A vegyesen lakott környezetben – ahol a magyarok beszámítható befolyással rendelkeznek az önkormányzatokban – a magyar közösség az etnikai arányának megfelelő személyzetet, programokat, és költségvetést kérhet. A szórványvidékeken, ahol az önkormányzatokban sincsen jelen a magyarság, a civil szervezetekre kell támaszkodni” – taglalta a különböző élethelyzetben lévő közösségeknek megfelelő célokat. A KAT elnöke szerint olyan programokat kell kidolgozni, amelyek a magyar közösség mindhárom élethelyzetben levő rétegére kiterjednek, és amelyek a magyar többségű önkormányzatok által finanszírozhatók.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!