A tavaly a Magyar Polgári Pártból (MPP) távozott Bálint József lett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke. Szerinte a polgári alakulat bekerült az RMDSZ „hálózsákjába".
2017. április 11., 16:242017. április 11., 16:24
2017. április 11., 17:272017. április 11., 17:27
Bálint megválasztásáról és a hétvégi megyei tisztújító ülésről keddi sajtótájékoztatóján számolt be a néppárt új háromszéki elnöke, valamint Balázs Attila leköszönő elnök, aki a következőkben megyei alelnökként tevékenykedik.
Bálint József – aki tavaly a helyhatósági választások előtt az MPP-ből igazolt át az Erdélyi Magyar Néppártba (EMNP) – kifejtette, a szervezet megerősítését, az építkezést tartja a feladatának két éves mandátuma során. Az ülésen megválasztották a 26 küldöttet, akik Kovászna megyét képviselik majd az EMNP április 22-én Székelyudvarhelyen megrendezendő országos kongresszusán. Kovászna megyéből Johann Taierlinget jelölik az országos alelnöki tisztségre, a kézdivásárhelyi vállalkozó az elmúlt években is a párt egyik székelyföldi alelnöke volt.
Bálint elmondta, az országos küldöttgyűlésen kiegészül a párt programja, bekerül az erdélyi magyar többpártrendszer fenntartására vonatkozó passzus, és a környezetvédelemre is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Egy nappal a kongresszus előtt ülésezik a néppárt országos önkormányzati tanácsa, amelynek elnöke szintén Bálint József. Meglátása szerint a párt színeiben megválasztott 232 önkormányzati képviselő jelentős bázis, azon dolgoznak, hogy a bizalmat erősítsék. „Amióta az MPP bekerült az RMDSZ hálózsákjába, a néppártnak a felelőssége is nagyobb, de a lehetőségei is jobbak\" – szögezte le Bálint József.
Április 8-án tartotta tisztújító közgyűlését az EMNP Kolozs megyei szervezete is. Az alakulat közleménye szerint a kétéves mandátum lejártakor „a küldöttgyűlés megállapította a Néppárt – a lehetőségekhez mérten értékelhető – fejlődését Kolozs megyében\". A tisztújítás során további bizalmat kapott Soós Sándor megyei elnök. Alelnököknek Kis Júliát, Tök Esztert és Fancsali Ernőt választották (Kolozsvárról), Mihály Ágnest (Körösfő), Csüdöm Ferencet (Bánffyhunyad), Filep Sándort (Szék), Kurucz Józsefet (Kolozs), valamint Péntek Leventét (Egeres) választották.
A Kolozs megyei küldöttgyűlés az április 22-én, Székelyudvarhelyen sorra kerülő Országos Küldöttgyűlésre kiválasztotta küldötteit és országos tisztségekre is jelölést tett. Elnöknek Toró T. Tibort, alelnöknek Soós Sándort nevezték meg.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!