Az elmúlt napokban több erdélyi városban, többek között Kolozsváron és Déván is bemutatták Winkler Gyula RMDSZ-es és Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő Új Európát most című tanulmánykötetét.
2013. június 30., 20:472013. június 30., 20:47
2013. június 30., 20:492013. június 30., 20:49
A szerzők szombaton a vajdahunyadi Magyar Házban ismertették a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent kötetüket. Véleményük szerint a globális versenyben Európa sikerét a politikai unió biztosítja, a gazdasági válság legyőzése érdekében ugyanakkor mélyreható változásokra van szükség.
„Sokunkat kiábrándít az, ahogyan ma az Unió működik, a jövő Európájának felépítése viszont közös feladatunk. Most, amikor a csatlakozás a hátunk mögött van, amikor az integrációt igyekszünk elmélyíteni, elérkezett az ideje, hogy mi is alakítsuk az EU-t, melynek tagjai vagyunk. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a mi véleményünk is számít. Részt kell vennünk az európai vitában, el kell mondanunk véleményünket az Unió jövőjével kapcsolatban\" – fogalmazott Winkler Gyula.
Mint rámutatott: tanulmánykötete vitaindító szándékkal született, hiszen Nyugat-Európában egyre élénkebb vita folyik az EU jövőjével kapcsolatosan, ehhez a diskurzushoz pedig a közép- és kelet-európai polgároknak is csatlakozniuk kell. Úgy véli az európai nemzetállamok elavultak, nem képesek már választ adni a globális kihívásokra, ezért csakis a politikailag egyesült Európa képes talpon maradni a világszintű, globalizációs nyomás közepette.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!