Fotó: Pál Árpád
Úgy tűnik, lezárul végre az őszi iskolaigazgatói versenyvizsga nyomán kialakult kaotikus ügy: hétfőn mindegyik tanintézet teljes személyzettel kezdheti meg az új szemesztert.
Lezárulni látszik az ősz óta tartó bonyodalmak után az iskolaigazgatói versenyvizsga, illetve annak fejleményeinek ügye: mostanra már minden tanintézet élére kinevezték a tisztséget négy évig vagy csak ideiglenesen betöltő pedagógusokat, így február 13-án az iskolák teljes létszámmal kezdhetik meg a második félévet.
Király András oktatási államtitkár a Krónikának úgy fogalmazott: az iskolaigazgatói kinevezések ügye végre nyugvópontra jutott, így a második szemeszterben nem fogják zavarni a tevékenységet, az oktatást az adminisztratív teendők, például az átszervezések. Király hangsúlyozta: a magyar tannyelvű tanintézetek körében nagy arányban vannak azok az igazgatók, akik sikeresen versenyvizsgáztak, így négy évig fogják betölteni a vezetői tisztséget. Több helyen ugyanakkor előfordult, hogy a mintegy kényszerből ideiglenesen kinevezett igazgatók lemondtak, miután az új oktatási miniszter módosította a vonatkozó módszertant.
Mint ismeretes, az intézkedés nyomán – a következő versenyvizsgáig – azokat is ki lehetett nevezni, akik megbuktak a megmérettetésen, illetve akik korábban igazgatóként tevékenykedtek, de nem jelentkeztek a vizsgára. Király András ennek kapcsán korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szükségmegoldásként kinevezett pedagógusok közül sokan nem rendelkeztek a kisebbségi érdekvédelmi szervezet ajánlásával, noha ezt a vonatkozó törvény előírta. Az államtitkár most kifejtette: a problémát helyi szinten próbálják megoldani, „az esetek többségében az RMDSZ területi szervezetei jó kapcsolatban vannak a pedagógusokkal, iskolaigazgatókkal”.
Minden felmondást elfogadtak
A módszertan módosítása nyomán Kovászna megyében 12 igazgató és 9 aligazgató lépett vissza – ők korábban csak azért vállalták el a vezetői tisztséget, mert az előírások miatt egyszerűen nem volt más, aki a posztot betöltse. Kiss Imre főtanfelügyelő hangsúlyozta: minden döntés előtt kikérték a tanintézetek vezetőtanácsának véleményét. Kolozs megyében öt tanintézet-vezető lépett vissza – tudtuk meg Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől. Török egyébként a lemondások okának vonatkozásában úgy fogalmazott: fogalmuk sincs, az ügyben milyen egyezség született a visszalépett pedagógusok és a tanári kar között, de személy szerint nem is akarja tudni.
Rámutatott: a tanfelügyelőségnek ilyen esetben nincs választása, el kell fogadnia a benyújtott lemondásokat, az érintetteknek ugyanakkor még 21 napig tisztségben kell maradniuk. Az ilyen helyzetben lévő iskolákban a tanári kar egy tanfelügyelő jelenlétében döntött arról, hogy ki legyen az igazgató, ezekről a gyűlésekről egyébként hivatalos jegyzőkönyv is készült.
A kolozsvári magyar tanintézetek közül a Brassai Sámuel Elméleti Líceum volt érintett: a korábbi igazgatónak nem sikerült a versenyvizsgája, de a pedagógusok kitartottak mellette, a módszertan változása nyomán így végül Kósa Mária vezetheti továbbra is az intézetet. Magyar vonatkozású fejlemény ugyanakkor, hogy Irsai Mónika marad a kolozsvári Onisifor Ghibu Elméleti Gimnázium aligazgatója.
Augusztusban új versenyvizsgát szervez az oktatási tárca
Hargita megyében 31 tanintézet helyzete rendeződött a miniszteri intézkedés nyomán – közölte Görbe Péter. A főtanfelügyelő azt is elmondta: a mintegy kényszerből kinevezett pedagógusok többsége azért mondott le, mert úgy gondolták: a korábbi igazgató sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik. Az oktatási tárca tervei szerint augusztusban újabb országos megmérettetést szerveznek, így szeptemberben elvileg minden iskola sikeresen vizsgázott vezetőkkel kezdené meg a tanévet.
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.
Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.
Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.
Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.
Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
szóljon hozzá!