Várad: újabb reptéri fejlesztések

Üzemanyagraktár épülhet a nagyváradi repülőtéren – hagyta jóvá kedden a Bihar megyei tanács, miután már évek óta problémát okoz, hogy a helyi légikikötőben nem tudnak tankolni a repülők.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. szeptember 24., 17:262013. szeptember 24., 17:26

Mint arról beszámoltunk, a gépek kerozinellátását korábban biztosító Petrom Aviation kivonulása után a reptér már hiába kapta meg a nemzetközi státuszt, töltőállomás hiányában a légi fuvarozók elkerülték a partiumi várost, ezer kilométernél nagyobb távolságba ugyanis már nem tudtak charterjáratokat indítani. Még a Bukarest–Várad útvonalon is problémát okozott, hogy oda-vissza úton kitartson az üzemagyag.

A jászvásári Aviarom Rt.-nek márt tavaly bérbe adták a töltőállomás megépítésére szánt 250 négyzetméternyi területet – négyzetméterenkénti 1 euróért –, és a vállalat most az engedélyt is megkapta annak kivitelezésére. A tervek szerint két fém tárolót építenek, az ahhoz tartozó szivárgásvédő rendszerrel, hogy tankoláskor a kerozin ne kerülhessen a talajba. A moldvaiak adóraktára is Váradon lesz, így az aradi és a temesvári repteret is elláthatják majd üzemanyaggal. A tavaly kötött és öt évre szóló bérleti szerződés lejárta után azt évenként meg lehet majd hosszabbítani, de amennyiben nem kötnek újabb megegyezést, jászvásáriak magukkal vihetik majd a tárolókat, a raktár ugyanis ideiglenes státust kap.

Gheroghe Pasc, az reptér igazgatója azt mondja, hogy a munka befejezése után immár nem csak helyi járatokat indíthatnak, hanem beindulhat a nemzetközi forgalom is, amelyre már megkapták az Európai Bizottság engedélyét, és a terminál korszerűsítése óta már csak a nagyteljesítményű Boingek fogadására is alkalmas kifutópálya megépítése maradt hátra. Amint arról beszámoltunk, a jelenlegi kifutón csak a kisebb, legfeljebb hetven férőhelyes gépeket tudják fogadni, de sikerült megszerezniük az uniós finanszírozást az aszfaltcsík kiszélesítésére és meghosszabbítására. Az infrastruktúra kialakítását 2015 év végégig kell befejezni, a megyei önkormányzat pedig már elkezdte előkészíteni a repülőjáratok szubvencionálását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét