Vádat emelt tegnap a legfőbb ügyészség Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen, mivel a vádhatóság szerint törvényellenesen alkalmazta feleségét a képviselői irodájában.
2013. szeptember 18., 19:002013. szeptember 18., 19:00
2013. szeptember 18., 19:342013. szeptember 18., 19:34
Vádat emelt tegnap a legfőbb ügyészség Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ellen, mivel a vádhatóság szerint törvényellenesen alkalmazta feleségét a képviselői irodájában. Az ügyészségi nyomozás még egy, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által 2011 szeptemberében indult. A feljelentés szerint Máté 2010 márciusa és 2011 januárja között törvénytelenül alkalmazta feleségét, Máté Erzsébetet, aki ezen időtartam alatt 5508 lejt kapott.
Az ügyészség először bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, azonban Daniel Morar korábbi helyettes legfőbb ügyész újraindította a vizsgálatot. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Máté András korábban elmondta: álláspontja szerint megalapozatlan az ügyészség gyanúja, mert a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével. A képviselő hozzátette, tudomása szerint az elmúlt parlamenti ciklusban 29 képviselő és szenátor ellen indult ügyészségi vizsgálat hasonló okból.
Máté egyébként még 2011-ben alkotmánybíróságon támadta meg az ANI m működését szabályozó törvényt. Máté András szerint az ANI-törvény teljes egészében alkotmányellenes, az ügynökség működését szabályozó jogszabály pedig törvényellenesen született. Szerinte a jelenleg hatályban levő törvényt tavaly ugyanazokkal az előírásokkal együtt fogadták el, amelyek a 2007-es törvényben is szerepeltek, és amelyeket az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősített.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
szóljon hozzá!