Vádat emeltek az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem egyik adjunktusa ellen, aki az ügyészség szerint 300 euróért adott el diákoknak államvizsga-dolgozatokat, ugyanakkor vizsgáztatás nélkül adott fiktív jegyeket a hallgatóknak.
2013. augusztus 12., 17:592013. augusztus 12., 17:59
A befolyással való üzérkedéssel, okirat-hamisításra való felbujtással és csúszópénz elfogadásával vádolt előadótanár, Mihaela Pop szabadlábon védekezhet, de nem hagyhatja el az országot. Az ügyben ugyanakkor okirat-hamisítás vádja miatt Sorin Fildan adjunktusnak is bíróság elé kell állnia, az egyetem Petrozsényben működő karának két titkárnője ellen pedig szintén vádat emeltek befolyással való üzérkedés miatt. Az ügyben szintén vádlottként érintett egy petrozsényi tanítónő, aki a feltételezések szerint csúszópénzt adott az egyetemi oktatóknak, hogy gyermeke átmenő jegyet kapjon.
Az aradi ügyészség hétfői közleménye szerint a felsőoktatási intézményben a diákok már több hónapja csúszópénz ellenében, bármilyen előzetes felmérés nélkül kaptak jegyeket. A nyomozók rámutattak: év elején lehallgatták a vádlottak egymás között folytatott telefonbeszélgetéseit, amelyekből kiderült, hogy az egyetem alkalmazottait Mihaela Pop bujtotta fel a törvénytelen eljárásra. A hatóságok az adjunktus otthonában tartott házkutatás során több CD-t is lefoglaltak, amelyeken államvizsga-dolgozatokat találtak. Később megállapították, hogy a tanulmányok közül mintegy 90 azonos az elmúlt három évben az egyetemen megvédett disszertációk egy részével. Az ügyet a Beszterce-Naszód megyei bíróság tárgyalja, az eljárás szeptemberben kezdődik.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
szóljon hozzá!