Ismét kitűzték a székely zászlót csütörtökön a marosvásárhelyi honosítási irodára. Miután ismeretlenek idén már kétszer ellopták a lobogót, ezúttal bekamerázták az épületet, így minden „mozgást" rögzítenek.
2013. szeptember 06., 09:122013. szeptember 06., 09:12
2013. szeptember 06., 09:142013. szeptember 06., 09:14
Kirsch Attila irodavezető elmondta, a lobogót először idén március végén lopták el, ezért áprilisban magasabra helyezték, és csavarokkal is rögzítették. Csakhogy májusban ismeretlenek újra eltávolították, és kárt tettek a homlokzatban is.
„Terv szerinti zászlólevételről beszélhetünk, mivel éjszaka történt, és feltehetőleg készülniük kellett, létra és feszítőeszköz kellett ehhez, mivel tartóstól kitépték a falból. A tartót a beletört zászlórúddal a szomszéd kerítésén átdobták, tőle kaptuk vissza. A rendőrségen feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen, de azóta sem kaptunk választ. Az épület homlokzatát felújítottuk, a tartót visszahelyeztük, és kamerát szereltünk fel, így mindent rögzítünk. Reméljük, ettől elmegy a hősködők kedve\" – ismertette az előzményeket Kirsch.
Az irodavezető Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnökével és Jakab István, az EMNP vásárhelyi elnökével közösen a székely zászló mellé a két szervezet lobogóját is kitűzte.
Gáspár Botond
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!