Fotó: nagybanya.ro
Szeptembertől az egykori nagybányai református iskola épületébe költözhetnek a megyeszékhely egyetlen magyar tannyelvű tanintézetének, a Németh László Elméleti Líceumnak az óvodai csoportjai és elemi osztályai.
2017. február 28., 18:452017. február 28., 18:45
A református egyház belvárosi ingatlanja felújítás alatt áll, a munkálatokat a magyar állam 70 millió forinttal támogatta. Az M1 hírtelevízió tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban statikailag megerősítették az épületet, és kiépítették a fűtésrendszert is, szintén magyar állami támogatásból. A kivitelező július végére ígérte a munkálatok befejezését.
Váradi Izabella, a Németh László Elméleti Líceum igazgatója a közszolgálati televíziónak elmondta, az engedélyeztetési procedúrákkal párhuzamosan tájékoztató kampányt is indítottak annak érdekében, hogy minden nagybányai magyar szülőhöz eljusson a költözés híre. „Azt reméljük, hogy ha a minőségi oktatás mellett minőségi helyszínt is tudunk biztosítani, akkor növekedni fog az iskola vonzereje is, nagyobb lesz a diáklétszám az elkövetkező időszakban” – mondta az igazgató.
A református iskola épületét 1860-ban építették, s az államosítás után egyáltalán nem végeztek felújítási munkálatokat rajta, ezért az állaga folyamatosan romlott. A visszaszolgáltatás után Nagybánya óvárosi református egyházkerülete önerőből látott hozzá az épület felújításához, azonban ez nem volt elegendő. A magyar kormány már tavaly 10 millió forinttal támogatta a fűtésrendszer kiépítését, idén pedig tovább segítette a felújítás befejezését. Kovács Richárd önkormányzati képviselő az M1-nek úgy fogalmazott: a helyi magyarság régi álma válik valóra azzal, hogy a közösségi összefogás révén a magyar iskola beköltözhet a belvárosba. Az ügyet a helyi Iskoláinkért – Gyermekeinkért Egyesület is támogatta, melynek tagjai vállalták, hogy segítenek az iskolának a beiskolázási kampányban és a pályázásban.
A Németh László Elméleti Líceum jelenleg a város szélén, egy régi ipartelep egyik épületében működik, így a költözés által a tanintézetet könnyebben meg lehet majd közelíteni, és biztonságosabb körülmények közt fog működni. A város egyetlen magyar iskolájában jelenleg 350 diák tanul, ezenkívül egy vegyes tannyelvű iskolában is van magyar oktatás egészen nyolcadik osztályig. A legutóbbi népszámláláson a város lakosságának mintegy 10 százaléka – közel 14 ezer lakos – vallotta magát magyarnak.
Rekordösszegű bírságot kapott egy bihari férfi, aki hét kiskutyától szabadult meg a Bihar megyei Hegyközpályi településen. A férfi egy autóból dobta ki az állatokat, és azt hitte, hogy megússza. Nem így történt.
Egynapos, kritikus állapotban lévő csecsemőt szállítottak kedd este Temesvárról Bukarestbe egy SMURD repülőgéppel – számolt be a News.ro hírügynökség.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.
Funkcionalitását és felszereltségét tekintve országos szinten egyedülálló egészségügyi intézményt hoztak létre Kolozsváron: az uniós alapokból épített gyermekpszichiátriai kórházat kedden adták át.
Rekordszámú, 1200 fiatal pályázik idén különböző tisztségekre az RMDSZ színeiben a június 9-én rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választáson.
A kormány jóváhagyta az A3-as autópálya Brassó megyei, Keresztényfalva és Vidombák közötti szakaszának műszaki-gazdasági mutatóit – jelentette be kedden Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter a Facebookon.
Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún, melyre mintegy 300 ezer résztvevőt várnak a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról – jelentették be a szervezők keddi csíkszeredai sajtótájékoztatójukon.
Életveszélyes állapotban, alkoholmérgezéssel szállítottak kórházba Suceava megyében három gyereket, akik úgy tűnik, hogy elloptak egy üveg pálinkát, és addig ittak, amíg rosszul nem lettek.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
szóljon hozzá!