Fotó: Videófelvétel
Új nyomot találtak a rendőrök a hónap elején Nagyszebenben elkövetett rablógyilkosság ügyében, amelynek tetteseit még mindig nem sikerült kézre keríteni.
2023. november 18., 11:352023. november 18., 11:35
Péntek esti információk szerint fennáll a gyanú, hogy a három gyanúsított november másodikára virradóra kirabolt egy üzletet a dél romániai Dolj megyében található Sadova faluban, a módszer pedig hasonló a nagyszebeni bűncselekményéhez.
A biztonsági kamerák felvételein az látható, ahogy a három, eltakart arcú férfi – együkük hátizsákkal – behatol az üzletbe, majd összesen 6000 lej értékben pénzt, táblagépeket és négy órát lop el.
A rendőrség gyanúja szerint az elkövetők ugyanazok lehetnek.
Eközben brutális rendőri fellépésre panaszkodik az a Dolj megyei férfi, akit még csütörtökön tévedésből vettek őrizetbe, miután összetévesztették az egyik gyanúsítottal.
Mint elmondta, éppen munkából érkezett haza, amikor a háza előtt két civil ruhás rendőr hozzálépett, és felszólította, hogy üljön be az autójába, majd amikor a férfi azt kérte, hogy igazolja magát,
A férfi közölte: bíróságon kér kártérítést.
Mint arról beszámoltunk, egy ismert nagyszebeni üzletember otthonába november 6-án hatolt be három maszkos személy. A lakásból 200 000 euró értékben vittek el órákat.
A három gyanúsítottat az újszentesi férfi vitte el autójával Nagyszebenbe egy nővel együtt, aki jelenleg körözés alatt áll, mert kibérelt egy lakást a rablás kitervelőinek a Nagyszeben melletti Sellenberken. A gyanúsítottak néhány napig a községben tartózkodtak, majd az üzletember házával szemközti lakatlan épület padlásán húzódtak meg.
Az újszentesi férfit vizsgálati fogságba helyezték, a három gyanúsított közül pedig a rendőrség szerint kettő biztosan külföldre szökött.
Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az „álcát levetni” magukról – mondta Tuzson Bence magyar igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.
Bár saját bevallása szerint a fokozott tusványosi rendfenntartói jelenlét miatt nem fogja a helyszínen provokálni a magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője, azért interneten keresztül folytatja az uszítást.
Őrizetbe vették a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály polgármesterét, az alpolgármestert, a helyi jegyzőt és egy leendő helyi tanácsost a helyi választási eljárás során a szavazatokkal kapcsolatos korrupció és hamisítás bűncselekménye miatt.
Lesodródott az úttestről, áttört egy kerítést, egy lakóháznak ütközött, majd felborult péntek reggel egy nyerges vontató Csíkszentdomokoson.
Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – közölte a felsőoktatási intézmény.
Már csütörtök este megérkezett Tusnádfürdőre, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis a Tusványos helyszínére Orbán Viktor miniszterelnök.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) álláspontja is az, hogy Erdélyben továbbra is szükség van az etnikai alapú politizálásra.
A külhoni magyarok alapvetően családban gondolkodnak, a párválasztásban, gyermekeik nevelésében többnyire fontos szempontnak tartják a magyar identitás továbbörökítését.
Bár ünnepélyesen már tavaly felavatták, a gyakorlatban csak péntektől foglalhatják el helyeiket az Arad megyei kórház onkológiai osztályának dolgozói és páciensei az újonnan kialakított kórházépületben.
A kormány csütörtökön határozattal jóváhagyta három Brassó megyei vasúti völgyhíd felújításának műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!