Legkorábban jövő tavasszal kezdődhet el Kolozsváron az Árpád úti (Traian), illetve a Sportcsarnok melletti Garibaldi híd újjáépítése – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Emil Boc polgármester.
2013. augusztus 28., 18:162013. augusztus 28., 18:16
Az elöljáró rámutatott: az önkormányzat szeptember 15-ig kiírja a tervezésre a közbeszerzési eljárást, a tervek szerint pedig a kivitelezésre jövő év elején hirdetik meg a versenytárgyalást. Mint részletezte, mindkét hidat teljesen lebontják és újjáépítik, mindkettő esetében négy autósávot alakítanak ki, ezenkívül menetirányonként egy-egy kerékpársáv és járda is lesz rajtuk.
Az Árpád úti hidat 10 hónap, míg a Garibaldi hidat 7 hónap alatt kell felépítenie a leendő kivitelezőnek. A három hónapos eltérést az okozza, hogy a Garibaldi híd tartópilléreit elég megerősíteni, nem kell teljesen lebontani, majd újjáépíteni – részletezte Emil Boc. A városháza szakértői szerint egyébként az Árpád úti infrastrukturális elem felújítása rendkívül összetett, hiszen körültekintő munkálatokat igényel az alatta húzódó városi fővízvezeték miatt. Boc ismételten felhívta a figyelmet, hogy hamarosan a kincses városban másik négy átkelőjét is felújítják, ezeket a munkálatokat a villamossínek menti útburkolat felújítására szánt európai uniós forrásokból finanszírozzák.
A polgármester arról is beszámolt, hogy növelik a bölcsődés gyermekek szociális támogatását, az erre vonatkozó határozatot még a héten elfogadja az önkormányzat. Boc rámutatott: jelenleg a szülőknek napi 7 lejt kell fizetniük bölcsődés gyermekeik élelmezésére, a továbbiakban azonban ezt az összeget egy gyerekes szülők esetében 5 lejre csökkentik, két vagy több kicsi után pedig személyenként 2,5 lejt majd kell fizetniük a szülőknek. Kisjövedelmű családok számára az összeg még kisebb lesz, egy gyermek étkeztetéséért mindössze 1,25 lejt kell majd fizetni.
Az önkormányzat egy évre 560 ezer lejt különít el a támogatásra. A támogatás növelését egyébként egy kormányhatározat tette lehetővé, Boc pedig ezzel kapcsolatban bírálta a kormányt: elmondása szerint a kabinet csak a szociális kötelezettséget ruházta a helyi önkormányzatokra, de az ebből eredő többletkiadásokhoz nem biztosított anyagi forrásokat.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!