A zilahi Wesselényi-kollégium patinás épülete
Fotó: Facebook/Colegiul Național Silvania
Büntetőeljárást kezdeményezett a zilahi ügyészség a két református püspök, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője ellen a zilahi Wesselényi-kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében – számolt be a Maszol hírportál. Csűry István szerint így akadályoznák a restitúciós eljárást.
2021. augusztus 24., 16:492021. augusztus 24., 16:49
2021. augusztus 24., 17:032021. augusztus 24., 17:03
A Maszol keddi beszámolója szerint a zilahi ügyészség a „hivatalból indított” nyomozása keretében a két egyházi elöljárót okirat-hamisítással, csúszópénz adásával, illetve hamisított okirattal való visszaéléssel gyanúsítja, ezért idézték be őket a zilahi ügyészségre.
Csűry István királyhágómelléki református püspök a hírportálnak elmondta, hogy a kihallgatáson elhangzottak szerint az ügyészség elsősorban egy olyan okirat után kutakodik, amely 1911-ben lett kiállítva, és amely az erdélyi egyházkerület levéltárában található. Az okirat előkerült a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium visszaszolgáltatási eljárása keretében is.
– magyarázta a Maszolnak Csűry, aki szerint ettől maga a főügyész is kissé zavarba jött.
A KREK 2003-ban igényelte vissza a kommunista rezsim által 1948-ban államosított patinás zilahi iskolaépületet, de a jogos tulajdonos szerint a bukaresti restitúciós bizottság „vélt vagy valós hiányosságokra hivatkozva” elutasította a visszaszolgáltatást. Az elutasító határozatot az egyházkerület a Kolozsvári Táblabíróságon támadta meg, első fokon azonban elveszítette a pert. Az újabb fellebbezést a legfelsőbb bíróság tárgyalta újra, és – ellentmondva a korábbi ítéletnek – 2019 októberében elrendelte a per újraindítását.
Csűry István akkor a Krónikának nyilatkozva pozitívumként értékelte a döntést, és úgy vélte, hogy a legfelsőbb bíróság kimondta: a kolozsvári törvényszék felületes munkát végzett és nem vette figyelembe a KREK precíz dokumentumait. „Semmi kételyem nincs afelől, hogy valami is hiányozna, és mást bizonyítanának, minthogy az a mi jogos tulajdonunk” – fogalmazott akkor lapunknak.
Reményre ad okot, hogy a legfelsőbb bíróság visszaküldte újratárgyalásra a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatási perét, mondta el a Krónikának Csűry István királyhágómelléki református püspök. Az impozáns, ám leromlott állapotú ingatlanban a restitúciót követően is iskola műk&am
A királyhágómelléki református püspök most a Maszolnak elmondta: a pénteki meghallgatáson egyelőre csak az okirat-hamisítás vádpontja kapcsán kérdezték őket, a többiről nem esett szó, de úgy vélte, hogy újabb beidézésekre is számíthatnak.
Azt is elmondta, hogy a nyomozás nem kifejezetten az egyházi elöljárók, hanem az intézmények ellen indult.
Csűry István királyhágómelléki református püspök
Fotó: Makkay József
Csűry István úgy vélte, az ügyészség azért kreált büntetőpert az ügyből, hogy késleltesse a Wesselényi-kollégium polgári perét. „Ezzel ugyanis megállítják a polgári pert, ami jó úton halad, mert a Legfelsőbb Bíróság is pozitívan állt hozzánk, és most nekik egy másik eszközhöz kellett nyúljanak azért, hogy megakadályozzák a visszaszolgáltatást” – mondta a Maszolnak a püspök.
Azt is hozzátette, hogy „a vitatott okirat, ami után szimatolnak”, a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium ügyében is előkerült, annak eredeti példánya az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában található.
a királyhágómelléki püspökség ügyvédjénél, a nagyváradi püspökségen, az erdélyi egyházkerület levéltáránál, illetve a zilahi esperesi hivatalban.
A keresett és vitatott okirat tulajdonképpen az akkori magyar kormány kulturális minisztériumának egy rendelete arról, hogy miképpen kezeljék az egyházi iskolák telekkönyvezését, tehát egy jogi-technikai kérdést rendez, amelyből kiderül, hogy az iskolák egyházi intézmények voltak.
– fogalmazott a Maszolnak Csűry, hozzátéve: „nagyon barátságtalannak tartom, hogy egyszerre két református püspököt Romániában ugyanazon a napon, ugyanabban az órában ügyészség elé citálnak, ezt még Ceaușescu idejében sem merték megcsinálni”.
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.
Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.
Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.
Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele
Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.
szóljon hozzá!