Turistákat csalogathat az Őrkő

Turisztikai faluvá alakítaná az Őrkő roma negyedet Sepsiszentgyörgy önkormányzata – jelentette be tegnap Antal Árpád polgármester.

Bíró Blanka

2013. szeptember 17., 17:222013. szeptember 17., 17:22

2013. szeptember 17., 17:262013. szeptember 17., 17:26

Elmondta, a Kisebbségkutató Intézet egy átfogó felmérést készített az Őrkőn, az adatgyűjtés már lezárult, az eredményeket pedig októberben hozzák nyilvánosságra. Az önkormányzat erre a tanulmányra alapozva pályáz európai uniós támogatásra különböző romaprogramok keretében. Az elképzelés szerint hozzávetőleg 10–15 millió eurót hívnának le, ebből urbanizálnák a romanegyedet, melynek során a törvénytelenül épült putrikat lebontanák, a helyükbe pedig hagyományos, cigány stílusú házakat építenének, az ottlakókat pedig hagyományos mesterségekre tanítanák.

„Turisztikai falut képzelünk el a jelenlegi negyed helyén, ahol a romák kint ülnek a kapu előtt, fonnak vagy kalapálnak” – ecsetelte a polgármester. Antal Árpád leszögezte: a romanegyed egy ketyegő szociális bomba, több ezer hasonló van országszerte, azonban ha nincs országos stratégia a romák felzárkóztatására, helyi szinten kénytelenek megoldani a problémát.

A sepsiszentgyörgyi városvezetésnek nem ez az első kísérlete arra, hogy integrálja az őrkői romákat: korábban a köztisztasági vállalat dolgozói kitakarították a negyedet, kérték a lakókat, hogy őrizzék meg a tisztaságot, majd a közterületen legelőt adtak az Őrkőn tartott mintegy kétszáz lónak azzal a feltétellel, hogy az állatokat nem engedik az utcákon kóborolni. Azt is kezdeményezték, hogy a felgyűlt bírságok értékét dolgozhassák le a romák. Az Őrkő negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek egynegyedének van munkahelye. Bár ez kevésnek tűnik, évekkel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet, azóta egyre többen vállalnak és találnak munkát. Többen a köztisztasági vállalatnál dolgoznak, sokan alkalmi munkából élnek. A nemzedékváltással az írástudatlanok száma is csökkent, a fiatalok többsége már tud írni-olvasni. n

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el