Ismételten egyeztetést kezdeményez az RMDSZ vezetőivel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége olyan aktuális kérdésekben, amelyekben szükségesnek látja a két politikai alakulat közötti együttműködést – döntettek a párt elnökségi ülésén.
2013. szeptember 15., 19:052013. szeptember 15., 19:05
Mint az EMNP szerkesztőségünkbe pénteken eljuttatott közleményéből kiderül, a néppárt a romániai alkotmánymódosítás, régióátszervezés, az európai polgári kezdeményezések és az európai parlamenti választásokra való közös felkészülés ügyében szorgalmazza az együttműködést, miután Toró T. Tibor EMNP-elnök ezzel kapcsolatos július eleji levelét az „RMDSZ válaszra sem méltatta”. „A 2014-ben esedékes európai parlamenti választások kérdésében a Néppárt elnökségének határozott álláspontja, hogy erős magyar képviseletet az erdélyi magyar politikai erők megállapodása eredményezhet” – hangsúlyozza a közlemény, amely szerint a két politikai alakulat közötti tárgyalások előkészítésével a néppárt Szilágyi Zsolt alelnököt bízza meg.
Az EMNP múlt heti kolozsvári elnökségi ülésének napirendjén az európai parlamenti választások kérdése mellett a „lopakodó régiósítás” is szerepelt. A párt elnöksége úgy döntött: az EMNP folytatja a július 20-i tiltakozássorozat alkalmával elkezdett aláírásgyűjtést a régiósítási tervek ellen, a Székelyföld és Partium autonómiáját szorgalmazó helyi népszavazások kiírásáért. Rámutatnak, noha úgy tűnik, a közigazgatási reform kifulladt és a kormány csak a fejlesztési régiók átszervezését tervezi, javában zajlik a „lopakodó régiósítás”. Az EMNP továbbra is a történelmi régiók mentén történő közigazgatási átszervezés mellett száll síkra, mert szerintük ebben a kérdésben csakis az autonómia a megoldás, hangsúlyozzák. „A Néppárt elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy az RMDSZ meghatározatlan időre elhalasztotta az őszre tervezett tiltakozó tömegmegmozdulást – a nyáron azzal próbálta leszerelni a megmozdulások kezdeményezőit, hogy az ősz folyamán kell együtt, összefogva tüntetni, most azonban visszalépett, bebizonyítva, hogy akkor sem gondolta komolyan” – fogalmaz a közlemény. Rámutat, az EMNP támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-ére meghirdetett Székelyek nagy menetelését, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen aktívan kiveszi a részét a szervezésből is, erre buzdítva valamennyi erdélyi magyar közszereplőt.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
szóljon hozzá!