Toró T. Tibor: Tusványos mindazok sikere, akik 27 évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni
Fotó: Kiss Gábor/Tusványos
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke szerint megteremtődhet annak a reménye, hogy Klaus Johannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek, mindazonáltal a politikus többet várt az államfőtől egy emlékbe hagyott román zászlónál.
2017. július 19., 13:482017. július 19., 13:48
2017. július 19., 13:552017. július 19., 13:55
„Sok szeretettel köszöntöm a tusványosi autonóm köztársaság szabad polgárait és a Kárpátokon túlról érkezett vendégeinket rendezvényünkön” – üdvözölte hallgatóságát a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábor szerdai megnyitóján Toró T. Tibor. Az EMNP politikusa elmondta: Tusványos alapítói két nappal ezelőtt – közel százan – találkoztak és hitet tettek amellett, hogy a 28 évvel ezelőtt vállalt munkát folytatják az elkövetkezőkben is.
Toró T. Tibor úgy vélte, Tusványos mindazok sikere, akik 27 évvel ezelőtt „mertek nagyot álmodni". Szerinte sikerként értelmezhető az is, hogy a szabadegyetem mind a mai napig a párbeszéd fóruma tudott maradni. „Örülünk annak, hogy idén egyre többen tartanak velünk olyanok is, akik a korábbi években – a tiltás miatt, vagy épp önszántukból – nem vehettek vagy nem vettek részt táborunkban” – mondta Toró, valószínűleg az RMDSZ politikusaira utalva. A politikus megköszönte a munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy idén immár egymillió állampolgárságot kérvényező határon túli magyarról beszélhetünk, s külön kiemelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központok munkáját, melyek az erdélyi honosultak kétharmadának segítettek az iratok összeállításában.
„A mi sikertörténetünk az is, hogy mindazok az európai állampolgári kezdeményezések, melyekről Tusványoson kezdtünk el először beszélgetni, lassan beérnek: a FUEN által képviselt Minority SafePack-et – melyet a néppárt kezdeményezésére az Európai Szabad Szövetség (EFA) is támogat – itt kell megemlítenünk, csakúgy, mint a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését" – jelentette ki a néppárt ügyvezető elnöke.
Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán Toró kijelentette: nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, szerinte ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke néhány nappal ezelőtt levelet írt Klaus Johannisnak, a tegnapi találkozó pedig ennek a levélnek a szellemében zajlott. Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, mégis megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk: figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót" – jelentette ki Toró T. Tibor a Tusványoson.
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.
Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.
Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.
Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.
Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
szóljon hozzá!