2012. október 22., 14:152012. október 22., 14:15
„Tisztelettel hívom Önöket együttgondolkodásra közös dolgainkról, mert hiszem, hogy vannak ilyenek. Ahogyan felvidéki nemzettársaink politikai szervezetei ki tudtak munkálni egy közös dokumentumot stratégiai céljaikról, amit aztán közösen próbálnak képviselni, hasonlóan mi is képesek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozására” – írja nyílt levelében Toró T. Tibor.
Az EMNP elnöke úgy véli: „Lennie kell egy szintnek, amiből már nem szabad engedniük a bukaresti parlamentbe készülő erdélyi politikusoknak, induljanak bármelyik magyar párt jele alatt”.
Toró amiatt látja szükségesnek a nemzeti minimum elfogadását, mivel „a választások előtt élesedik a közbeszéd és a pártérdekek sokszor felülírják a közösségi érdeket”, és „az sem mellékes, ahogyan a „magyar kártya” kijátszása érinti a közösségi érdekérvényesítés hatékonyságát”.
Emellett – írja Toró – a három magyar párt a találkozón közös álláspontot alakíthatna ki az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum új tartalommal való feltöltéséről.
A megbeszélés helyszínéül az EMNP elnöke Kolozsvárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Jókai utca 4 szám alatti tanácstermét javasolja. A találkozót Toró szerint október 25-én, „a húsz évvel ezelőtt ellenszavazat nélkül elfogadott és az autonómia-törekvéseink szempontjából referenciának számító Kolozsvári Nyilatkozat” napján kellene megtartani.
Toró felvetésére reagálva Kovács Péter RMDSZ-főtitkár hétfőn azt mondta: a szövetség nem tűz ki maga elé minimalista célokat csak azért, mert egy magyar párt elnöke ezt kéri tőle.
„Az RMDSZ programja nyilvános, és közép, illetve hosszú távra megfogalmazza a magyar közösség érdekeit, a Szövetség által elfogadott célokat. Ezekből egy tapodtat sem engedünk, ezekért nap mind nap dolgozunk az önkormányzatokban, a parlamentben, és amikor erre lehetőség van, a kormányzatban” – szögezte le a politikus, aki „cinizmusnak” nevezte, hogy az EMNP elnöke a párt kampányrendezvényét nevezte meg a találkozás helyszínéül.
Kovács emlékeztetett: az RMDSZ az általa indított Erdélyi Konzultáció révén mintegy százezer magyar család véleményét ismerte meg, a javaslatok pedig szerepelnek a szövetség programjában. „Mi nem a pártokkal, hanem a választókkal működünk együtt. Ez az igazi összefogás” – fogalmazott Kovács Péter.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.