Negyvenöt személyt, közöttük a megyei egészségügyi hatóság egyik vezetőjét utalták kórházba vasárnap este Nagybányán ételmérgezés tüneteivel, valamennyien ugyanazon a keresztelői ünnepségen vettek részt.
2013. július 29., 19:032013. július 29., 19:03
Az egyik helyi szállodába zajló százfős ünnepség vendégeinek fele a különböző húsételekből álló előétel elfogyasztása után lett rosszul, mentővel szállították őket kórházba. A beutaltak között volt Carmen Sima, a megyei közegészségügyi hatóság igazgató-helyettese is. Az illetékes hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
Máramaros megyében az elmúlt időszakban ez a negyedik tömeges ételmérgezés, múlt héten 25 személy került kórházba, ők a megyei tanácselnök születésnapi ünnepségén betegedtek meg. Több tömeges ételmérgezéses esetet jelentettek az elmúlt héten a Beszterce-Naszód megyei Magyardécséről is, ahonnan egy lakodalom, illetve egy születésnapi ünnepség vendégei kerültek kórházba, míg Szatmárnémetiben be is zártak egy éttermet, miután több tíz vendég megbetegedett az ott fogyasztott ételektől.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!