Tőkés László szerint magyarok és románok közös érdeke a népességfogyás megállítása

Tőkés László (Archív felvétel) •  Fotó: EMNT

Tőkés László (Archív felvétel)

Fotó: EMNT

Tőkés László szerint egyaránt román és magyar érdek a romániai lakosság fogyatkozásának megállítása. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtök este beszélt erről azon a konferencián, amely a küszöbön álló romániai népszámlálásra és arra a szerepre összpontosított, amely az önkormányzatokra hárul a román-magyar viszonyban.

MTI

2021. december 02., 19:392021. december 02., 19:39

2021. december 02., 20:442021. december 02., 20:44

A járvány miatt az online térben megtartott konferencián többek között Brassó, Temesvár és Marosvásárhely polgármestere fejtette ki nézeteit a román-magyar együttélés kérdéseiről.

Tőkés László a megnyitójában felidézte azt a román-magyar szolidaritást, amely 32 évvel ezelőtt, a romániai forradalom idején bontakozott ki a két közösség között. Úgy vélte:

a párbeszédnek és a megértésnek ezt a kedvező történelmi pillanatát tette tönkre „az Iliescu-féle kommunista államcsíny és restauráció”.

Kitért arra, hogy lassan a román-magyar párbeszéd fórumai is megszűntek, „a zsákmányszerzésre berendezkedett politikai pártok programjából szinte teljes mértékben hiányzik a kisebbségi problematika”. Azt is megjegyezte, hogy

sokat ártottak a békés együttélésnek az olyan polgármesterek, amilyen Gheorghe Funar volt Kolozsváron, vagy Dorin Florea Marosvásárhelyen.

Úgy vélte: sok múlhat azon, hogy miképpen viszonyulnak maradék kisebbségeikhez azoknak a nagyvárosoknak az önkormányzatai, melyekben a magyarság aránya vészesen leapadt.

Megállapította: a küszöbön álló népszámlálás sem román, sem magyar oldalon nem kecsegtet jóval. A Világbank adatait idézte, amelyek szerint az elmúlt harminc évben Románia több mint 4 millió polgárát veszítette el,

a romániai magyar közösség lélekszáma pedig 1,7 millióról akár 1 millió alá is leapadhat.

Közös érdeknek tartotta a fogyatkozás megállítását, de azt is hozzátette, hogy a demográfiai válság megoldása a magyarok számára létfontosságú.

Allen Coliban, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott brassói polgármester sajnálatosnak tartotta, hogy a legutóbbi választásokon a magyar közösség képviselői kiszorultak a város önkormányzati testületéből. Megjegyezte: ezt a helyzetet próbálta azzal orvosolni, hogy biztosítja a magyar és a szász közösség képviselőjének, hogy tanácskozási joggal részt vegyenek az önkormányzati üléseken. Kijelentette:

a normalitás jelének tekinti, hogy augusztus 20-án piros-fehér-zöld színekkel világíttatta meg a város fölé emelkedő Cenk hegyen a város nevét.

Úgy vélte: a politikusoknak jó példát kell mutatniuk.

Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármestere elmondta: sok konfliktusos témát örökölt hivatali elődjétől. Fontosnak tartotta, hogy úgy biztosítsa a magyar közösségtől korábban megtagadott jogokat, hogy közben ne reagáljon a provokációkra. Azt tartotta kérdésesnek, hogy három év múlva mennyire lesz etnikai alapú a szavazás a marosvásárhelyi önkormányzati választásokon.

Dominic Fritz, Temesvár német nemzetiségű polgármestere videoüzenetében arról beszélt, hogy a város vezetése hidat szeretne építeni a különböző nemzeti közösségek között. A Németországból Temesvárra telepedett és az USR színeiben megválasztott polgármester azt tartotta fontosnak, hogy e közösségek ne csak a saját buborékukban nyilvánuljanak meg, hanem váljanak a város kreativitásának a forrásaivá.

A konferencián felszólaló Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke elmondta:

Romániában olykor országos, máskor helyi szinten ugrasztják egymásnak a nemzeti közösségeket, általában azért, hogy eltereljék a figyelmet valamiről.

Sajnálatosnak tartotta, hogy Nagyváradon nemcsak a román politikusok játszották ki a magyar kártyát, hanem a magyar politikusok is a román kártyát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász