A Vásárhelyi Forgatag szervezői szerint a hétvégén egyértelműen beigazolódott, hogy a helyi magyarságnak igénye van egy olyan rendezvényre, amelyet sajátjának érezhet, és amely által otthon érezheti magát a városban. A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény ideje alatt a forgatag minden helyszínén nagy volt az érdeklődés a programok iránt.
2013. szeptember 01., 18:282013. szeptember 01., 18:28
2013. szeptember 02., 13:232013. szeptember 02., 13:23
A Kultúrpalotában telt ház előtt zajlott az ünnepi megnyitó, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia fellépése, a Marosvásárhelyiek Első Világtalálkozója és a néptánctalálkozó is. A Maros-parti színpad előtti téren is több ezres tömeg követte a a Kolompos zenekar, a Deák Bill Blues Band és az Intim Torna Illegál koncertjét, valamint a marosvásárhelyi együttesek fellépéseit. A forgatag ideje alatt a Teleki Tékában is több százan fordultak meg a történelmi könyvek vásárán és a gyerekfoglalkozásokon, ugyanott került sor szombaton a Kővirág koncertjére és a Nagy István Vegyeskar fellépésére is.
A szervezők elmondták: a Vásártéren az érdeklődés folyamatosan nagy volt, a vásárosok és a vásárlók egyaránt elégedettek voltak. A SzóForgatag városnéző sétái és előadásai iránt is több százan érdeklődtek, és a volt Iskola utcai zsinagógában is rég nem látott méretű tömeg volt kíváncsi a zsidók marosvásárhelyi történetére. Késő délutántól éjszakába nyúlóan a sör- és borsátrak, lacikonyhák \"fogadták\" a több ezer mulatozó-ünneplő magyart. Délelőtt a kisgyerekes családok és az idősebbek, délutántól pedig a középkorúak és a fiatalok \"rohamozták meg\" a Maros-partot.
A főszervező, Portik Vilmos elmondta, valószínűleg a Vásártér másképp nézett volna ki, ha nem a Marosszentgyörgyhöz tartozó Maros-parti szakaszon rendezik be, hanem Marosvásárhely főterén. \"Az élmény ugyanaz, hiszen több mint negyven, helyi hagyományos és kézműves termelő volt jelen Maros megyéből és a környező megyékből. Arra törekedtünk, hogy a paletta minél szélesebb legyen, hogy olyan árusokat vonultassunk fel, akiknek a termékeire az erdélyi háztartásokban szükség van. Ezeket akartuk megmutatni a magyarságnak és a román nemzetiségűeknek egyaránt\"– mondta a főszervező.
A fesztiváligazgató Soós Zoltán kijelentette: \"örülünk, hogy az égiek velünk voltak a hétvégén, és az idő is kedvezett a rendezvényeknek\". Reméljük, jövőre Marosvásárhely főterén szervezhetjük meg a rendezvényt és a vásárt. Mától már azon fogunk dolgozni, hogy jövőre még színesebb, még változatosabb legyen a kínálat\"– fogalmazott a fesztiváligazgató. A rendezvény vasárnap késő este a felvidéki Ghymes fellépésével ért véget.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!