Tízezrek vettek részt a váradi Szent László Napokon

Öszességében mintegy 30 ezren látogattak el hétvégén a Nagyváradon első ízben megrendezett Szent László Napok programjaira, amelyek közül a legnagyobb sikerű tagadhatatlanul Rúzsa Magdi, valamint a Csík Zenekar és barátainak – Lovasi András és Kiss Tibor – koncertje volt – összegezte Zatykó Gyula főszervező a hétvégi eseménysorozat statisztikáit.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. július 02., 20:472013. július 02., 20:47

Mint részletezte, hasonlóan jó fogadtatása volt a szombati gyermekfoglalkozásoknak, amelyen több mint 240 kicsi ismerkedett meg a városalapító lovagkirály legendáival. A nagyszalontai Erdélyi Magyar Néppárt még Böjte Csaba atya otthonából is elhozott egy maroknyi csoportot, akik énekkel köszöntötték a szervezőket. „Olyan gesztus volt, amely némelyikünknek könnyet csalt a szemébe\" – emlékezett vissza Zatykó, aki úgy érzi, kezdeményezésük sikerrel járt.

A több helyszínen zajló, háromnapos rendezvénysorozat pontos költségeit még nem összegezték, de a sok támogatónak köszönhetően várhatóan kevesebb kiadást könyvelhetnek el, mint azt eredetileg saccolták. „Mindenki azzal segített, amivel tudott, és reméljük, jövőre még többen csatlakoznak\" – magyarázta a főszervező. Zatykó ugyanakkor reméli, hogy a következő Szent László Napok megrendezésében már a helyi önkormányzat is partnerük lesz, különösen, hogy egy ilyen eseményből a város is profitál, hiszen imázsépítő szerepe mellett idegenforgalmi szempontból is gazdaságos.

Lapunk érdeklődésére Mihálka Melinda programfelelős elmondta, a polgármesteri hivatal egy illetékese felkereste őket, és gratulált a sikeres szervezéshez, továbbá a jövőbeli terveikről faggatta őket. Ezzel kapcsolatban amúgy a szervezők most jelezték, a következő Szent László Napok alkalmával még inkább nyitni fognak a román közösség felé, mert szeretnék, hogy ők is magukénak érezzék a várost és a fesztivált. „A városnak csak akkor van jövője, ha megtaláljuk a közös hangot\" – szögezte le Zatykó.

A Szent László Napok alkalmával egyébként a magyarországi árvízkárosultak javára is gyűjtöttek adományokat, ám azt még nem összesítették. Az EMNT irodájában elhelyezett urnában több mint százezer forintnak megfelelő pénzfelajánlás futott be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el