Temesvár áll az első helyen a Forbes Romania üzleti magazin befektetőbarát városokról összeállított negyvenes listáján. A sorrend tíz kritérium alapján állt össze: a városban az egy főre eső bruttó hazai terméket, az infrastruktúra fejlettségét, a lakásokat, az irodaházakat, a logisztikai és ipari parkokat, a felsőoktatási intézményeket, az adó- vagy más kedvezményeket, a nagy befektetők jelenlétét, valamint a kommunikáció minőségét vették figyelembe.
2013. augusztus 27., 17:532013. augusztus 27., 17:53
A kritériumok közül az infrastruktúra fejlettsége nyomott a legtöbbet a latba, így 20 százalékban számítottak az autópályák, nemzetközi repülőterek, tengeri vagy folyami kikötők. Elméletben Bukarest minden ütőkártyával rendelkezik, hogy a legvonzóbb város lehessen a befektetők számára, a legtöbb kritérium alapján megkapta a maximális pontszámot, mégis lecsúszott az első helyről, mert Temesvárral ellentétben nem kínál adókedvezményeket, vagy ingyen területet az ipari parkokban a potenciális beruházóknak.
A főváros másik hátránya, hogy a helyi hatóságok lassan és nehézkesen kommunikálnak, holott a befektetők átláthatóságot várnak és gyors tájékoztatást, írja a Forbes Romania. Temesvár első helyét azt szavatolja, hogy a szolgáltatások, az ipar fejlődő tendenciát mutat, a hatóságok kedvezményekkel ösztönzik a befektetéseket, ugyanakkor a város szinte közvetlenül csatlakozik a nyugat-európai kiépített infrastruktúrára.
Az erdélyi városok közül harmadik helyet szerezte meg Kolozsvár, ahol az ipari parkok jelentik a nagyobb ütőkártyát, az egyetemek szinte minden szakterületet lefednek. Nagyvárad az ötödik helyen szerepel, amit a földrajzi elhelyezésének köszönhet, a város két fronton harcol a befektetőkért, a hazaiak mellett a kelet-európaiakat próbálja bevonzani.
Arad Konstancát megelőzve került a hetedik helyre, Szeben pedig elsősorban a német befektetők jelenlétének köszönheti a tizedik helyezést. A negyvenes listára még tíz erdélyi város került fel: Marosvásárhely, Brassó, Nagybánya, Gyulafehérvár, Déva, Szatmárnémeti, Resicabánya, Beszterce, Zilah és Csíkszereda. Háromszék az egyetlen erdélyi megye, mely nem szerepel a listán. Édler András a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Krónikának elmondta, az infrastruktúra hiánya és Brassó közelsége miatt került hátrányba a térség.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!