Temes: marihuanát szívott a halálos baleset elkövetője

Temes: marihuanát szívott a halálos baleset elkövetője

Fotó: Barabás Ákos

Marihuánát fogyasztott annak az autónak a sofőrje, amellyel vasárnap este baleseteztek Temes megyében, és amelynek hátsó ülésén két megégett holttestet találtak.

Krónika

2017. április 05., 12:262017. április 05., 12:26

2017. április 05., 12:432017. április 05., 12:43

A temesvári ügyészségnek a Mediafax hírügynökség által idézett közleménye szerint a 20 éves Dan Ioan Tudort 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték két személy halálát okozó, gondatlanságból okozott emberölés, pszichoaktív szerek befolyása alatti vezetés és a baleset helyszínének elhagyása miatt.

Az ügyészség közölte, a sofőr elhagyta a baleset helyszínét, a rendőrök két órával később azonosították. A toxikológiai vizsgálat előzetes eredménye pozitív lett marihuánára.

A fiatal férfi súlyos balesetet okozott vasárnap este Temesfüves és Temesvár között, miután egy autó előzése közben, egy balra térő kanyarban elvesztette uralmát a gépkocsi felett, árokba hajtott, nekiütközött egy padnak, majd két fának. Az erős ütközés nyomán az autó kigyulladt, mintegy 80 százalékban kiégett.

A sofőr 16 éves barátnője enyhén megsérült, a hátsó ülésen utazó 16 éves lány és 19 éves fiú azonban nem tudta elhagyni az autót, megégett holttestükre a tűzoltók találtak rá vasárnap este.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 11., csütörtök

A hősök köztünk élnek: saját életét kockáztatva mentett ki a Szamosból egy fiatal lányt a szatmárnémeti Erdélyi David

Egy bátor és áldozatkész szatmárnémeti fiatalember a Szamosba ugorva mentette meg egy húsz éves lány életét, aki a gyors sodrású folyóba esett. Erdélyi David pillanatig sem habozva ugrott ki autójából, amikor látta, hogy valaki veszélyben van.

A hősök köztünk élnek: saját életét kockáztatva mentett ki a Szamosból egy fiatal lányt a szatmárnémeti Erdélyi David
2024. július 11., csütörtök

Késve ugyan, de hamarosan megnyitják a forgalom előtt Élesd várva várt körgyűrűjét

Már nem sokáig kell bosszankodniuk azoknak a sofőröknek, akik Kolozsvár és Nagyvárad között közlekedve kénytelenek átautózni Élesden, hamarosan elkészül ugyanis a partiumi kisváros várva várt körgyűrűje.

Késve ugyan, de hamarosan megnyitják a forgalom előtt Élesd várva várt körgyűrűjét
2024. július 11., csütörtök

Váratlanul, brutálisan megtámadott a medve két férfit a Transzfogarasi úton (Videó)

Brutálisan megtámadott a medve két, feltehetően ukrajnai férfit a Transzfogarasi úton – számolt be a digi24.ro hírportál.

Váratlanul, brutálisan megtámadott a medve két férfit a Transzfogarasi úton (Videó)
2024. július 11., csütörtök

FRISSÍTVE - Tomboló kánikula trópusi éjszakákkal: egyelőre elmarad a felfrissülés, vörös riasztást adtak ki

Narancssárga, vagyis másodfokú kánikulariasztás érvényes csütörtökön az ország területének mintegy felére, a hőmérsékleti csúcsértékek helyenként elérhetik a 39 Celsius-fokot. A következő napokra vörös riasztást adtak ki.

FRISSÍTVE - Tomboló kánikula trópusi éjszakákkal: egyelőre elmarad a felfrissülés, vörös riasztást adtak ki
2024. július 11., csütörtök

Senkinek sem sikerült az érettségije félszáz iskolában: székelyföldi és partiumi intézmények a szégyenlistán

A tavalyi 53-ról 50-re csökkent azoknak a romániai oktatási intézményeknek a száma, amelyekben egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije – a listán több székelyföldi és partiumi középiskolát is találunk.

Senkinek sem sikerült az érettségije félszáz iskolában: székelyföldi és partiumi intézmények a szégyenlistán
2024. július 11., csütörtök

Már több mint 2200 bejelentés érkezett medvék jelenlétéről vagy medvetámadásokról idén a 112-es segélyhívószámra

Idén több mint 2200 bejelentés érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra medvék jelenlétéről vagy medvetámadásokról.

Már több mint 2200 bejelentés érkezett medvék jelenlétéről vagy medvetámadásokról idén a 112-es segélyhívószámra
2024. július 10., szerda

Nagy-Britanniából lopott munkagépet foglaltak le a rendőrök a magyar-román határon

Az angol hatóság által körözött munkagépre bukkantak a magyar rendőrök egy Romániába tartó kamion rakterében, a sofőr ellen eljárás indult.

Nagy-Britanniából lopott munkagépet foglaltak le a rendőrök a magyar-román határon
2024. július 10., szerda

Félig kész a dugóktól megszabadító gyorsforgalmi út Kolozsvár mellett (videóval)

Több mint 300 útépítő és csaknem 200 munkagép dolgozik az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő Kolozs megyei gyorsforgalmi úton, mely 45 százalékban készült el – tájékoztatott a regionális útügyi szakhatóság (DRPD).

Félig kész a dugóktól megszabadító gyorsforgalmi út Kolozsvár mellett (videóval)
2024. július 10., szerda

Ezentúl SMS-ben küldenek értesítést a jogosítvány érvényességének lejárta előtt harminc nappal

Új elektronikus szolgáltatásként SMS-ben és e-mailben értesíti az érintetteket a jogosítvány érvényességének lejártáról a gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatal (DRPCIV).

Ezentúl SMS-ben küldenek értesítést a jogosítvány érvényességének lejárta előtt harminc nappal
2024. július 10., szerda

Drog hatása alatt, papírok nélküli autót vezető rendőr bukott le Kolozs megyében

Kollégáit is meglephette az a rendőr, aki egy igazoltatás során bukott le, amint kábítószer hatása alatt, fogalomba be nem írt autót vezetett. Ráadásul a rendőrnek nem ez az első kihágása. Most a főnökei belső vizsgálatot kértek.

Drog hatása alatt, papírok nélküli autót vezető rendőr bukott le Kolozs megyében