Teljesültek a gyulafehérvári ígéretek a székelyföldi románok szerint

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői.

Krónika

2017. április 02., 11:312017. április 02., 11:31

2017. április 02., 18:582017. április 02., 18:58

 

A határozatban egyebek mellett rámutatnak: „a románok és magyarok számára egyaránt káros, komoly gazdasági veszteségeket okoz, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyéről az a kép alakult ki, miszerint ez potenciális konfliktuszóna\". Éppen ezért a román szervezetek szerint időszerű, hogy a három megye stabil régióvá alakuljon. A dokumentum szerint eljött az ideje, hogy a magyar közösség politikai és civil vezetői elismerjék, Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt valamennyi kötelezettségét teljesítette a kisebbségekkel szemben.

„99 évvel a nagy egyesülés után a romániai magyar közösségnek joga van ahhoz, hogy saját soraiból származó egyének által anyanyelvén éljen a közoktatásban, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban (fordítók biztosításával), hogy az egyének számarányának megfelelően képviseleti jogot kapjon a törvényhozásban és az ország kormányzásában. Teljesült az ország valamennyi felekezetének szabadsága is. Tehát a gyulafehérvári kiáltvány nemes lelkű szellemisége teljes egészében érvényesül. Itt az ideje, hogy a területi követelésekre épülő, Székelyföldnek nevezett kezdeményezés támogatói megértsék, hogy azt a románok soha nem fogadják el\" – idézi az Agerpres hírügynökség a határozatot.

A dokumentum szerint a régióban többségben élő magyaroknak „minden lehetőségük adott ahhoz, hogy kifejezzék és megőrizzék kulturális és etnikai identitásukat\", és éppen a számbeli kisebbségben lévő románoknak van szükségük segítségre, hogy identitásukat megőrizzék.

„Tiszteljük és értékeljük székely-magyar polgártársaink örökségét, hagyományait, kultúráját és történelmét, de ugyanakkor kitartunk azon igazság mellett, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megye helyi történelme nem teljes a régióban élő románok öröksége, történelme és kultúrája nélkül\" – zárul a határozat.

A székelyudvarhelyi találkozón részt vettek Andrei, Kovászna és Hargita ortodox püspöke, Sebastian Cucu és Adrian-Jean Andrei, Kovászna, illetve Hargita megye prefektusa, parlamenti képviselők, polgármesterek, ortodox papok, román kulturális egyesületek és román tannyelvű iskolák igazgatói, megyei tanácsosok, dekoncentrált intézmények vezetői, a három megye több politikusa. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumát, amelyhez jelenleg 36 szervezet tartozik, 2005-ben hozták létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a három megyében élő románság nemzeti identitásának megőrzéséhez és fejlődéséhez.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya