Van érdeklődés az egyetemi hallgatókat és friss diplomásokat érintő, a Hargita megyei közgyűlés által idén először útjára indított gyakornoki program iránt – derül ki a megyei önkormányzat szerdai közleményéből.
2013. július 10., 17:312013. július 10., 17:31
Mint rámutatnak, a program célja, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a közigazgatás alapelveibe, intézményrendszerébe, feladataiba, az állami szervek rendszerében betöltött szerepére, mindabba, amit a közigazgatás fogalma jelent. A Hargita Megyei Tanács és alintézményei idén összesen 53 gyakornokot fogadnak. Az első érdeklődő április 17-én érkezett, azóta is folyamatos a jelentkezés. Eddig összesen 71-en érdeklődtek a lehetőség iránt, ismertette Kopacz Réka, a program felelőse. Ebből végül 37-en feleltek meg a követelményeknek, illetve időközben nem vonták vissza szándékukat.
A gyakornokok legalább egy hónapot töltenek a kiválasztott intézménynél, de ez az időtartam három hónapra vagy fél évre is meghosszabbítható. Részt vesznek a megyei tanács, illetve alintézményei eseményeinek, programjainak szervezésében, pályázati iratok, kérdőívek összeállításában, hivatalos levelek, beszámolók, jegyzőkönyvek, értesítések megírásában.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
szóljon hozzá!