2007. június 25., 00:002007. június 25., 00:00
A kilenc elájult személy az orvosok meglepetésére 35 és 40 év közötti. Beszterce-Naszód megyében hat személyt szállítottak kórházba az utóbbi napokban amiatt, hogy a kánikula által megzavart állatok megharapták őket. A 72 éves Livia Ispravát az általa felnevelt kanca harapta meg, az asszony azt állítja, az állat eddig nem volt agresszív. Felsőegres településről két gyereket szállítottak kórházba, akiket kutya harapott meg. Az egyik gyereken esztétikai műtétet kell végrehajtani, mert háziállata az arcán marta meg. A másik kicsit egy kóbor kutya marta meg. Ugyancsak ebek martak meg egy alsóbudaki nőt, valamint egy besztercei férfit, a besztercei Iuliana Rodinát pedig macskája harapta meg. Ugyancsak Beszterce-Naszód megyében tegnapra virradóra több mint száz ház tetejét rongálta meg a vihar, a kicsavart fák pedig több utat torlaszoltak el, és villanyvezetékeket szakítottak le. A negyedóránál rövidebb égiháború a legnagyobb kárt Oláhnemegyén okozta. A községben egy 300 évnél idősebb, természeti műemléknek nyilvánított tölgyfát is kidöntött a vihar.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.