Kihirdette Klaus Johannis az egységes nyugdíjrendszert szabályozó, 2010/263-as törvényt módosító jogszabályt, amelynek értelmében az általános nyugdíjkorhatárnál két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba azok a személyek, akik legalább 30 évet éltek az ásványkitermelés és -feldolgozás során visszamaradó anyagok által szennyezett településeken vagy azok 8 kilométeres körzetében.
2017. június 26., 14:072017. június 26., 14:07
A képviselőház május 23-án fogadta el döntő kamaraként az erre vonatkozó módosítást – emlékeztet az Agerpres.
Az elfogadott jogszabály kimondja, hogy azok a személyek, akik legalább 30 évet éltek a réz, ólom, kén, kadmium, arzén, cink, mangán, fluor, klór, fémpor, kohókoksz, ammónia tartalmú ásványok kitermelése és feldolgozása miatt szennyezett településeken – Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán, Marosvásárhelyen, Slatinán, Turnu Măgurelén vagy Râmnicu Vâlceán –, illetve ezek 8 kilométeres körzetében, az átlagos nyugdíjkorhatár előtt két évvel kérhetik nyugdíjazásukat.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!