Szélmalomharc? Izsák Balázs beszólt az autonómiaküzdelmet lekicsinylő magyar ellenpropagandának

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó, a bukaresti parlament által decemberben sürgősségi eljárással elutasított törvénytervezetet az év végén esedékes parlamenti választások után kell ismét a törvényhozó testület elé terjeszteni.

Krónika

2024. január 24., 18:522024. január 24., 18:52

2024. január 24., 19:232024. január 24., 19:23

Izsák Balázs a szerkesztőségünkhöz szerdán eljuttatott, A hatodik beterjesztés elé címmel ellátott közleményében megállapította: a megalakulása óta eltelt húsz évben átlagosan négyévenként szembesült a román törvényhozás azzal, hogy a székelység nem mondott le a Székelyföld területi autonómiájáról és arról a jövőképről, hogy az autonómia megvalósítása által „demokratikus országgá tegye Romániát”. „Figyelembe véve a parlamenti választás ciklusát, elmondhatjuk: a négyévenkénti beterjesztés természetes és szükséges. A törvényhozás összetétele az idők folyamán változik, a székelység pedig nem engedheti meg magának, hogy akár egy román törvényhozót is megfosszon attól a lehetőségtől, hogy megismerje Székelyföld autonómiastatútumát” – vélekedett az SZNT elnöke.

Izsák kifejtette: az autonómiastatútum hatodik beterjesztésére a választások után, 2024 és 2028 között kell sort keríteni,

és szerinte minden újabb beterjesztést egy kiemelt fontosságú eseménynek kell kísérnie romániai és nemzetközi téren, olyan tömegdemonstrációk, lakossági fórumok, intenzív diplomáciai tevékenység, sajtókampány, amelyeket a közösség tagjai kezdeményeznek. „Természetes elvárás parlamenti képviseletünkkel szemben, hogy nyilvános megszólalásokkal és minden rendelkezésükre álló eszközzel segítsék a törvénytervezet sikerét” – szögezte le Izsák Balázs. Hozzátette: külön kihívást jelent a beterjesztőknek a nyílt vagy burkolt, az autonómiaküzdelmet „szélmalomharcnak” nyilvánító magyar nyelvű ellenpropaganda. „A »nem érdemes küzdeni» demoralizáló mondatától a »szélmalomharc» minősítésig és az elemzések álarcában megjelenő lebeszélésekig számtalan eszköze van annak, hogy eltántorítsanak bennünket a húsz éve kitűzött céltól” – állapította meg az SZNT vezetője. Ellenérvként felidézte: Dél-Tirolnak ötven év kellett az autonómia kivívásáig, Skóciának háromszáz, Katalónia pedig 1714-ben került spanyol fennhatóság alá, de autonómiáját csak 1978-ban nyerte el.

korábban írtuk

Elemző: a „románizmus” karbantartását, a megkésett román nemzetépítést szolgálja a székely autonómia bukaresti elutasítása
Elemző: a „románizmus” karbantartását, a megkésett román nemzetépítést szolgálja a székely autonómia bukaresti elutasítása

A megkésett nemzetépítés, a „románizmus” eszméjét szolgálja, hogy a mindenkori bukaresti politikum elutasítja a magyar autonómiatörekvéseket – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt elemző.

Ami Székelyföld autonómiastatútumának eddigi bukaresti elutasításait illeti, Izsák Balázs úgy értékelte: a román parlament törvényhozási tanácsának (a törvényszövegek jogharmóniáját előzetesen vizsgáló szakértői testületnek) a véleményezései „korántsem meggyőzőek”, szerinte számos ellentmondást, tárgyi tévedést, szándékos és rosszhiszemű félreértést tartalmaznak, sőt, nemzetközi dokumentum meghamisítására is volt bennük példa.

„Amiben reménykedhetünk, hogy első lépésként javulhat a román törvényhozó testület szellemi színvonala, ami még nem jelenti azt, hogy ettől toleránsabb is lesz, és készségesen fogadja el az autonómiastatútumot. A vita feltételei javulnak, és nekünk ez is érdekünk! Bár a tervezetet nem bocsátják parlamenti vitára, ezek ellenére írásban léteznek és nyilvánosak az ellenérvek, amelyek cáfolhatóak, és ezek a törvényhozási tanácsnak, de a törvényhozás minden tagjának elküldhetőek, és ezt meg is tettük. Ennyire szűkre szabott a vita kerete, de egy olyan lehetőség, amellyel éltünk és élni fogunk” – olvasható az SZNT elnökének szerdai közleményében.

korábban írtuk

A szenátus is elutasította az autonómiatervezeteket, Șoșoacă Magyarországra küldött, és kétségbe vonta a székelyek magyarságát
A szenátus is elutasította az autonómiatervezeteket, Șoșoacă Magyarországra küldött, és kétségbe vonta a székelyek magyarságát

Nem született meglepetés a szenátus pénteki, hibrid formátumban megtartott ülésén: a román parlament felsőháza nagy többséggel elutasította a magyar autonómiatervezeteket. A román pártok képviselői szerint a javaslatok alkotmányellenesek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 27., vasárnap

Sertéspestisgócot fedeztek fel egy bánsági hizlaldában

Afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött disznókat találtak egy Temes megyei hizlaldában. Az állategészségügyi igazgatóság kilenc települést érintő intézkedést hozott sertéspestis terjedésének megfékezésére.

Sertéspestisgócot fedeztek fel egy bánsági hizlaldában
2025. április 27., vasárnap

Államfőválasztás: szembemegy az RMDSZ-szel, Nicușor Dant támogatja az EMSZ

A májusi államfőválasztáson függetlenként induló Nicușor Dan bukaresti főpolgármester támogatását tekinti a legjobb megoldásnak az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ).

Államfőválasztás: szembemegy az RMDSZ-szel, Nicușor Dant támogatja az EMSZ
2025. április 27., vasárnap

Villámárvíz rongált meg mintegy száz háztartást a bánsági hegyvidéken

Villámárvíz miatt riasztották a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Krassó-Szörény megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU).

Villámárvíz rongált meg mintegy száz háztartást a bánsági hegyvidéken
2025. április 26., szombat

Piciny túlturizmus Erdélyben: mást is megmutatnának

Nagyszeben történelmi belvárosa a két központi tér túlzsúfoltságától és elüzletiesedésétől, azaz lokális „túlturizmustól”, a megőrzés és a modernizáció közötti egyensúlytalanságtól, valamint a fenntartható mobilitási megoldások hiányától szenved.

Piciny túlturizmus Erdélyben: mást is megmutatnának
2025. április 26., szombat

Uniós biztoshoz fordult a nagyváradi Pride megszervezésének akadályoztatása miatt egy civil szervezet

Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős európai uniós biztoshoz fordult a nagyváradi Pride megszervezésének akadályoztatása miatt a helyi ARK Egyesület.

Uniós biztoshoz fordult a nagyváradi Pride megszervezésének akadályoztatása miatt egy civil szervezet
2025. április 26., szombat

„Nemcsak nevében volt Ferenc, hanem lelkületében is” – Urbán Erik ferences tartományfőnök a pápa emlékezetéről

Ferenc pápáról személyes hangvételű írásban emlékezett meg Urbán Erik OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke, érseki helynök. Urbán Erik OFM a Romkat.ro portál kérésére összegezte gondolatait.

„Nemcsak nevében volt Ferenc, hanem lelkületében is” – Urbán Erik ferences tartományfőnök a pápa emlékezetéről
2025. április 25., péntek

Hatósági felügyelet alatt marad a Hargita megyei tanács korrupcióval gyanúsított alelnöke

Újabb hatvan napra hatósági felügyelet alatt marad Barti Tihamér, a Hargita megyei közgyűlés korrupcióval gyanúsított alelnöke, miután a Hargita Megyei Törvényszék elutasította a hatósági felügyelet meghosszabbítása ellen benyújtott panaszát.

Hatósági felügyelet alatt marad a Hargita megyei tanács korrupcióval gyanúsított alelnöke
2025. április 25., péntek

Életét vesztette az anya, két gyermeke súlyosan megsérült, amikor nyergesvontatóval ütköztek

Súlyos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében: egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze, előbbiben egy anya és két gyermek ült, mindannyian eszméletüket vesztették.

Életét vesztette az anya, két gyermeke súlyosan megsérült, amikor nyergesvontatóval ütköztek
2025. április 25., péntek

Motoros lelte halálát egy háromszéki autós balesetben

Halálos baleset történt csütörtök délután a Kovászna megyei Bodzafordulóhoz tartozó Bredét faluban: egy 42 éves motorost előzés közben elsodort egy utánfutóval közlekedő haszonjármű.

Motoros lelte halálát egy háromszéki autós balesetben
2025. április 25., péntek

Orvostudományi képzés indul a kolozsvári BBTE-n

Orvos- és egészségtudományi képzéssel bővül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kínálata. Az orvos- és egészségtudományi kar megalapítását az április 24-én elfogadott kormányhatározat hagyta jóvá.

Orvostudományi képzés indul a kolozsvári BBTE-n