A tanfelügyelők remélik, még a téli vakáció előtt sikerül az eszközök többségét átadni a gyerekeknek
Fotó: Pixabay
A kormány által ígért táblagépek négyötöde jutott el a tanfelügyelőségekhez, ennél sokkal kevesebb a diákokhoz. A lapunk által megszólaltatott tanfelügyelők szerint a szükséges programok feltelepítése, az eszköz használatának megtanítása is késlelteti az átadási folyamatot.
2020. december 17., 19:072020. december 17., 19:07
Három hónappal az iskolakezdés után a kormányprogram révén a diákoknak biztosított, internetcsatlakozással ellátott táblagépek négyötöde jutott el a megyékbe, ennél sokkal kevesebb a gyerekekhez. Monica Anisie tanügyminiszter hétfőn este Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy összesen 199 473 táblagépet szállítottak ki.
Erre a célra 150 millió lejt különítettek el, júliusban meghirdették ugyan a közbeszerzést a 250 ezer táblagép beszerzésére, ám a folyamat elhúzódott, és még december közepén sem ért véget.
Az oktatási minisztérium három licitet szervezett, ezeket az Orange, Vodafone, majd utolsó körben mind a két nagy cég megnyerte. A tárcavezető bejegyzésében közzétett egy térképet, hogy milyen megyékbe szállították ki az igényelt táblagépeket, azonban a tapasztalat ellentmond ennek az összesítésnek. Bihar megye például a „zöld megyék” között szerepel, tehát a minisztérium adatai szerint minden igényelt okoseszközt leszállítottak, ám Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes elmondta,
Az edupedu.ro oktatási portál is közzétette a térképet, a hozzászólásokban több szülő jelezte, hogy bár a megyéjük „bezöldült”, a táblagépek nem jutottak el még a diákokhoz.
A minisztérium összesítésében ugyanakkor az látható, hogy az ország legszegényebb térségeibe még nem küldték ki az okoseszközöket, így a moldvai, olténiai és dobrudzsai megyékben még a tanfelügyelőségekhez is csak a szükséglet 40–70 százaléka jutott el.
– jelezték a lapunk által megszólaltatott tanfelügyelők.
Első lépésben átadják a tanintézeteknek, ott feltelepítik a szükséges programokat, behívják a jogosult családokat – szülőket, gyerekeket –, megtanítják az eszköz használatát, majd haszonbérleti szerződéssel átadják azt. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának kifejtette, a több mint ötezer táblagép arra volt elég, hogy Nagyvárad kivételével megkapják a többi település tanintézeteinek 4., 5., 6., 8. osztályos diákjai és a középiskolás évfolyamok.
Két iskola kivételével a tanintézetek elvitték az okoseszközöket a tanfelügyelőségektől, folyamatban van, hogy feltelepítik a használt programokat, majd a következő időszakban átadják a diákoknak. Kéry Hajnal abban bízik, hogy még a téli vakáció előtt sikerül az eszközök többségét átadni a gyerekeknek.
Kovászna megyében november végén kapták meg az igényelt táblagépeket, 3473 okoseszközből 2100-at már kiosztottak a diákoknak. Kiss Imre főtanfelügyelő lapunknak elmondta, főként azokban a tanintézetekben megy lassabban a szétosztás, ahol nagyszámú jogosult diák van.
Az árapataki iskolában például 550 gyerek teljesíti a feltételeket, tehát a tanintézetnek meg kell oldania a programok feltelepítését mindegyik gépre, majd az átadás előtt megtanítaniuk a diákot annak használatára. Az elmúlt három hét alatt Árapatakon százhatvan gépet sikerült beüzemelni.
Előfordul, hogy a gyerek első ízben vesz kézbe okoseszközt, ilyenkor bonyolultabb a „képzés”. Kiss Imre rámutatott, szeptember óta megyeszinten 3200 diák folyamatosan nem vesz részt az online oktatásban, bíznak benne, hogy a táblagépek kiosztása után a számuk csökken majd. Készül egy erre vonatkozó felmérés, ám szükség van néhány hétre, hogy kiderüljön, ha a diák megkapta a táblagépet, valóban használja-e azt, vagy nem is akar részt venni a távoktatásban.
Már most gyűlnek a visszajelzések, eddig 142 esetben jeleztek gondokat, a többség – 98 diák – arra panaszkodott, hogy
A többi esetben az eszközökkel akadt technikai probléma, hibás akkumulátor, kamera, mikrofon. Ezeket a táblagépeket visszaküldik a beszállítócégnek, amely a szerződés értelmében megjavítja vagy újra cseréli. A jogosult addig eszköz nélkül marad, nincs lehetőség arra, hogy pótlást kapjon.
Fotó: Pixabay.com
Amióta a kormány elkezdte a táblagépek kiszállítását, nőtt az igénylések száma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, olyan diákok is jelezték, hogy igényt tartanak a haszonbérbe adott ingyeneszközre, akik eddig valamilyen módon részt vettek a távoktatásban, tehát megoldották a csatlakozást. Ezeket a kéréseket újra átvizsgálják, próbálnak minden helyzetet megoldani, de az eszközök száma véges.
ezek az eszközök a vakáció után juthatnak el a diákokhoz, ugyanakkor az önkormányzatok, a tanintézetek is pályáztak.
Kiss Imre számításai szerint, ha ezek az okoseszközök mind eljutnak majd a diákokhoz, a háromszéki iskolások mintegy fele kap ilyen jellegű támogatást. A főtanfelügyelő bízik benne, hogy a téli vakáció után, január 11-től megnyitnak a tanintézetek. Ez esetben a legfontosabb az lesz, hogy minden diákkal begyakoroltassák az okoseszközök használatát, hogy ha újra távoktatásra kényszerülnek, könnyebben vegyék az online tanítás akadályait.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!