Ennél már csak az lehet bosszantóbb, hogy a közelgő tél miatt több utca lakóinak valószínűleg tavaszig sárban kell tapicskolniuk. Tegnap a polgármester is gumicsizmát húzott, és úgy merészkedett be a bokáig érő latyakba. A kapukba kicsődült lakók némelyike elérzékenyülve, másika hangoskodva fejezte ki felháborodását a tarthatatlan állapot miatt. Volt, aki arra panaszkodott, hogy jó három hete képtelen autójával kihajtani az udvarból. Más meg a gyakori nadrágmosás miatt megnőtt villanyszámlát emlegette. Aurelia Blaga ötödik osztályos unokája miatt kesergett, akit osztálytársai egy ideje azért csúfolnak, mert állandóan koszos. „Szégyellem, hogy ez a gyermek hogyan ér be az iskolába, de nincs mit tennem. Én mindig tiszta, kipucolt cipővel engedem el itthonról, de mire beér a közeli tanintézetbe, térdig sáros” – panaszolta lapunknak a Ionel Ghiurchi utcában lakó nagymama, aki szerint a vízszolgáltató vállalat hónapok óta csúfot űz a környék lakóiból. Ötven méterrel odébb, a Ioan Roman utcában egy neve elhallgatását kérő idős magyar asszony a polgármestert szidta a felszámolt járdákért és az úttest állapotáért. „Ne kenje másra, ebben a városban ő a legnagyobb főnök. Amikor megválasztottuk, azt ígérte, hogy az utcáról fogja majd vezetni a hivatalt, de én most látom először a környéken” – háborgott.
Dorin Florea ezúttal is az Aquaservet és az RMDSZ-t okolta a sáros kisutcák miatt. Szerinte a vezetékeket lefektető vízszolgáltató vállalat igazgatói gúnyolódnak az itt lakókkal, akárcsak a politikusok, akik tisztségben tartják őket. „Ha itt laknék, biz’ Isten, vagy főbe ütném, vagy sárba döngölném őket. Ha meg tudnám, miként kell az ő nyelvükön káromkodni, odamondanék egyet-kettőt” – fakadt ki az egyik sárral borított utca elején a polgármester, aki belelendülve a szitkozódásokba, trágár szavakkal illette az Aquaserv vezetőit. Egy alkalmi tolmács segítségével Florea elbeszélgetett az utcában dolgozó magyarországi vendégmunkásokkal. „Ők nem hibásak” – állapította meg, miközben végignézte a Kőműves Kelemen-i munkát, ahogy a korábban kiásott gödörből egy erőgéppel az esővizet merik ki. Florea végül kijelentette: bármennyi pénzt is szavaz meg a tanács hálózatfejlesztésre, ő ezután egyetlen fityinget sem hajlandó átutalni.
Törzsök Sándor, az Aquaserv projektmenedzsere a Krónikának sajnálatát fejezte ki a lakóknak okozott kellemetlenség miatt. Az aligazgató viszont leszögezte, hogy az uniós program keretében megvalósuló beruházást nem az Aquaserv, hanem egy Bukarestben, nemzetközi pályázaton kiválasztott cég végzi. Az osztrák–magyar tőkével működő Switelsky Rt. kezdetben helyiekkel próbálta elvégeztetni a munkát, szakképzett munkaerő hiányában viszont később egy magyarországi cégnek adta ki alvállalkozásba a vízvezeték- és csatornahálózat lefektetésének jogát. „Nem mi választottunk kivitelezőt, nem mi fizetjük, és nem nekünk kell ellenőriznünk a munkáját” – pontosított Törzsök Sándor. A cégvezető is némileg elégedetlen a Switelsky munkairamával, de mint mondotta, nem tehet egyebet, mint hogy közli észrevételeit a munkát megrendelő pénzügyminisztériummal. A polgármester vádaskodásairól hallva Törzsök Sándor nem lepődött meg. Szerinte ezek beilleszkednek Dorin Florea eddig is hangsúlyozott Aquaserv- és RMDSZ-ellenességébe.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.