A kitűnő állapotban megmaradt római kori út
Fotó: Monitorul de Sălaj
Kitűnő állapotban megmaradt, római kori kövezett utat találtak az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát feltáró régészek. A Szilágy megyei Zutor településen feltárt nem mindennapi leletet jelentősége ellenére nem lehet a helyszínen konzerválni: legyalulják a munkagépek.
2021. április 21., 19:222021. április 21., 19:22
2021. április 22., 18:552021. április 22., 18:55
A mintegy kétezer évvel ezelőtt épült út Zutor településen található, amelynek helyén a római birodalom korában az Optatiana elnevezésű római castrum állt. A Monitorul de Sălaj helyi lap beszámolója szerint ezt
Így a régészek csak dokumentálják a helyszínt, lefényképezik az egyébként nagyon jó állapotban megmaradt római utat, majd átengedik a munkagépeknek, hogy azok bedarálják.
Az út a római katonák eljutását szolgálhatta a katonai táborba, castrumba, melyet Dacia 106-ban történt meghódítása után építettek a rómaiak, hogy megvédjék a birodalom határait. Ezen közlekedtek a katonák, de a kereskedők, illetve a limest védők ellátását biztosító szállítmányok is ezen érkeztek.
Fotó: Monitorul de Sălaj
ahol hamarosan elkezdődik az útépítés, a régészeti feltárás ezt előzi meg. Az autópálya-szakaszt a tavaly júliusban aláírt szerződés értelmében Dorinel Umbrărescu román vállalkozó építi, a szerződés értéke 680 millió lej, kivitelezési ideje három év.
Ebből egy év jut tervezésre, két év kivitelezésre, míg 10 év az építtető által vállalt garancia. A mintegy 14 kilométeres autópályarész megépítése kifejezetten nehéz terepen zajlik, a cégnek több viaduktot is fel kell húzni.
A nem mindennapi lelet nem meglepő a szakma számára, számítani lehetett a felbukkanására, épp ezért
Az észak-erdélyi autópálya nyomvonalának módosítását kéri a Limes Országos Bizottság, azzal érvelve, hogy a jelenlegi tervek szerint a sztráda áthaladna a Szilágy megyei Zutor település területén felfedezett római castrum lelőhelyén.
Itt az ásatások során találtak rá a római katonai tábor (castrum) nyomaira, amelyhez hozzátartozott egy fürdő, egy civilek számára fenntartott lakóövezet, valamint egy temető is, írta korábban az Agerpres. A Limes Országos Bizottság akkor azt is közölte: kezdeményezték, hogy a zutori régészeti lelőhelyet vegyék fel az UNESCO világörökségi listájára.
Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.
Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.
A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.
Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.
A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.
A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.
Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.
Tehergépkocsi ütközött össze egy utasszállító kisbusszal szerda reggel Szatmár megyében, a hatóságok úgynevezett vörös beavatkozási tervet léptettek életbe.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)