Hat erdélyi megyében kezdeményez helyi népszavazást a gazdasági-fejlesztési régiók határainak átrajzolásáról az RMDSZ – jelentette be szerdán Kolozsváron Kelemen Hunor.
2013. szeptember 25., 19:032013. szeptember 25., 19:03
A szövetség elnöke szerint azért van szükség az átszervezésre, mivel a jelenlegi nyolc romániai fejlesztési régió nem hatékony, a kohéziós és strukturális alapok lehívása szempontjából is csődöt mondott, egy-egy régión belül pedig felerősödtek a megyék közötti gazdasági, társadalmi, életszínvonalbeli különbségek.
A referendumok célja, hogy a Székelyföldön Hargita, Kovászna és Maros megye Marosvásárhely, míg a Partiumban Bihar, Szatmár és Szilágy Nagyvárad központtal alkosson önálló fejlesztési régiót. A csütörtökön kezdődő akció során az RMDSZ-nek az adott megyében élő, szavazati joggal rendelkező lakosság legkevesebb öt százalékának aláírását kell összegyűjtenie ahhoz, hogy a megyei önkormányzatok kiírják a helyi referendumokat.
Az alakulat tervei szerint a népszavazásokat egységesen december 8-án tartanák. Kelemen elmondta, a kezdeményezés óriási kihívás az RMDSZ számára, hiszen meg kell győzniük a román többségű megyék lakosságát is, hogy a tervezett régió az ő jólétüket, gazdasági megerősödésüket is szolgálja, a referendumok során ugyanis biztosítani kell az 50 százalékos részvételt.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, a román pártok helyi vezetőivel folytatott korábbi tárgyalásokon kiderült, mindenkinek érdekében áll a fejlesztési régiók átszervezése.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!