Rejtői abszurd: hiába választották meg a benedekfalvi tanácsost

Benedekfalva •  Fotó: Stefan Mascovici/Wikipédia

Benedekfalva

Fotó: Stefan Mascovici/Wikipédia

Már-már rejtői módon abszurd helyzet alakult ki a Szilágy megyei Benedekfalván, ahol egy év elteltével sem iktatták be a törvényesen megválasztott néppártos tanácsost. Az EMNP újabb feljelentésre készül.

Kiss Előd-Gergely

2017. május 09., 19:172017. május 09., 19:17

2017. május 09., 19:332017. május 09., 19:33

A közigazgatási törvényben meglévő súlyos joghézagra hívta fel a figyelmet keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és Sándor János, aki a Szi­lágy megyei Benedekfalván szerzett mandátumot az egy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon, de azóta sem iktatták be, mert az RMDSZ-es és nemzeti liberális (PNL) többségű helyi tanács erre nem adott lehetőséget.

Csomortányi kifejtette: a választások után a helyi mandátumigazoló bizottság kimondta, hogy

Sándor János a közgyűlés teljes jogú tagja lehet, mert megfelel a törvény által támasztott valamennyi követelménynek. A közgyűlés alakuló ülésén mégsem szavazták meg:

a három szociáldemokrata (PSD) tanácsos ugyan igennel voksolt, de a PNL-es és az RMDSZ-es tanácsosok öt tartózkodásával szemben ez kevésnek bizonyult, ugyanis az előírások szerint a mandátum átvételéhez a közgyűlés felének plusz egy tanácsosnak igennel kell szavaznia.

Csomortányi elmondta, hogy a 2001-es közigazgatási törvény két esetben tiltja a mandátumigazolást: ha a leendő tanácsos nem felel meg a szabályoknak, például eltiltották a közügyek gyakorlásától, vagy megváltozott a lakcíme, illetve ha kiderül, hogy a választás során csalást követett el. Sándor János esetében egyetlen ilyen tényező sem merült fel, így nem volt akadálya annak, hogy a tanácsosok megszavazzák mandátumát, ez azonban – Csomortányiék szerint politikai okokból – mégsem történt meg, a törvény pedig nem rendelkezik arról, hogy ilyen esetben mi a teendő.

A prefektus lerázta őket

Az ügy ráadásul itt nem ér véget: a néppárt a tanács döntését a közigazgatási bíróságon támadta meg, amely viszont – épp arra hivatkozva, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy ilyen esetekben mi a teendő – számukra kedvezőtlen ítéletet hozott. Ezt követően a Szilágy megyei prefektushoz fordultak, aki viszont

azzal rázta le őket, hogy mivel a helyi önkormányzat közigazgatási autonómiával rendelkezik, a tanácsosok döntése pedig politikai akaratuk megnyilvánulásaként értelmezhető, a néppárti kereset értelmetlen.

Az EMNP alelnöke botrányosnak minősítette az indoklást. A Rejtő Jenő könyveit idéző abszurd történetnek még itt sincs vége: noha a törvény szerint az ilyen ítélet ellen nem lehet óvást benyújtani, a zilahi közigazgatási bíróság hivatalos indoklásában mégis azt állította, hogy a döntés megfellebbezhető, ám a kolozsvári táblabíróság – ahol fellebbezett a néppárt – érdemben nem foglalkozott az üggyel.

„Túlmutat egy egyszerű helyi problémán”

„Az eset túlmutat egy egyszerű helyi problémán, ugyanis azt jelzi, hogy

Idézet
a Romániában ellenzékiként tevékenykedni kívánó tanácsosokat bármikor el lehet lehetetleníteni, ráadásul mindez súlyosan alkotmányellenes, hiszen felülírja az állampolgárok alkotmányos jogát, hogy megválaszthatóak legyenek”

– magyarázta Csomortányi István.

Hozzátette: a 2012-es önkormányzati választások után a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) két tanácsosának mandátumát ugyanilyen alapon nem szavazta meg a benedekfalvi képviselő-testület – a különbség csak annyi, hogy a közigazgatási bíróság az ügyet szintén jogi útra terelő UNPR-nek adott igazat.

„Ez lenne az erősebb magyar képviselethez vezető út, amelyet az RMDSZ előszeretettel hangoztatott a kampány során? Arra kérjük a szövetség országos vezetését, hogy vizsgálja ki a benedekfalvi esetet, és járjon közben az ügy mihamarabbi rendezéséért” – szögezte le Csomortányi. A Krónika kérdésére azt is elmondta: még a héten

feljelentést tesznek a helyi önkormányzat ellen hivatali visszaélés miatt, hiszen sürgeti őket az idő, és ha szükséges, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig viszik az ügyet.

A kampányban is támadták

Sándor János arról is beszámolt, hogy már a tavalyi helyhatósági választásokat megelőző kampányban támadások érték. Elmondása szerint Sorin Alexandru Romocea polgármester felbujtására azzal gyanúsították meg, hogy szavazatszerzés reményében ételt osztott a választóknak. Az ügyészség ki is vizsgálta az esetet, majd azzal az indoklással zárta le a nyomozást, hogy

a feljelentést aláíró tanú maga is elismerte: részeg volt, amikor ellátta kézjegyével a vádat tartalmazó nyilatkozatát.

Állítása szerint munkahelyén, az állami vasúttársaságnál (CFR) is megfenyegették, hogy jobban teszi, ha abbahagyja az igaza keresését, a főnöke pedig úgy fogalmazott, „neki is leszóltak felülről”. Benedekfalva község három faluból áll, a községközpont mellett Bősháza és Szamosszéplak alkotja. A mintegy 1500 fős község lakosságának valamivel több mint egyharmada magyar.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia