Próbatüzet rak az SZNT Lakócán

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 24-ére tervezett, Világítsuk ki Székelyföld határait elnevezésű rendezvény előkészítéseként a szervezet képviselői pénteken tüzet raknak Kovászna megye legmagasabb csúcsán, az 1777 méter magas Lakóca-csúcson.

Bíró Blanka

2015. szeptember 22., 22:522015. szeptember 22., 22:52

Az akciót a Székelyek a magasban expedíciósorozat kezdeményezői is segítik. „A pénteki lakócai tűzrakás célja nemcsak az, hogy kipróbálják, hogyan működik a kivilágítás a magas, elszigetelt pontokon, hanem a népszerűsítésben is szerepe lesz: az akciót megpróbálják élőben közvetíteni a magyar közszolgálati televízióban, ezenkívül reklámanyagok, népszerűsítő kisfilmek is készülnek, hogy minél több emberhez eljutassák az akció hírét – közölte Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.

Mint mondta, az SZNT abban bízik, hogy október 24-én több százezer embert sikerül mozgósítani. Elmondta, számítanak az önkormányzatok, az  egyházak és a politikai szervezetek mozgósítására, ennek érdekében már több polgármesterrel is egyeztettek, s mint kiderül, mindenhol támogatják az elképzelést.

A terv szerint október 24-én este őrtüzekkel és fényszórókkal kivilágítják Székelyföld külső határait. Az eredeti elképzelés az volt, hogy kilométerenként gyújtsanak őrtüzeket Székelyföld mintegy 750 kilométert kitevő határvonalán, de ma úgy látják, hogy nem lehet központilag kijelölni a világítási pontokat. Ezért mindenütt a határmenti közösségektől várják, hogy a terepviszonyok ismeretében szervezzék meg a saját világításukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 23., vasárnap

A vagonok tetején készülő végzetes szelfikre figyelmeztet a rendőrség

A vagonok tetején készült szelfi nem kap lájkokat, hanem elveszi az életed! – ezzel a szlogennel indít kampányt fiatalok körében a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság.

A vagonok tetején készülő végzetes szelfikre figyelmeztet a rendőrség
2025. március 22., szombat

A szokásosnál melegebb időjárás várható, az esernyőket is elő kell venni

Az Országos Meteorológiai Intézet (ANM) jelentése szerint az ilyenkor szokásosnál melegebb időjárás várható, de esőzésekre is kell számítani az elkövetkező időszakban.

A szokásosnál melegebb időjárás várható, az esernyőket is elő kell venni
2025. március 22., szombat

Illegális fegyvereket tartó orvhalászt vettek őrizetbe Marosludason

Illegálisan tartott, nem halálos fegyvereket és orvhalászatra szolgáló felszerelést foglaltak le a rendőrök egy marosludasi férfi lakásán, 24 órára őrizetbe vették.

Illegális fegyvereket tartó orvhalászt vettek őrizetbe Marosludason
2025. március 22., szombat

Bozóttűz miatt állt meg egy utasszállító vonat az egyik erdélyi vasútvonalon

Le kellett állnia egy utasszállító vonatnak Székelykocsárd közelében a bozóttűz miatt - közölte szombaton a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Bozóttűz miatt állt meg egy utasszállító vonat az egyik erdélyi vasútvonalon
2025. március 22., szombat

Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének 

Székelykeresztúron tartotta március 22-én, szombaton soron következő Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Szövetség. A tisztújító küldöttgyűlés újraválasztotta Zakariás Zoltánt a párt elnökévé.

Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének 
2025. március 22., szombat

Rendőrségi fogdába került a pofozkodó gyulafehérvári férfi

A gyulafehérvári fogdába került egy 37 éves férfi, aki szóváltásba keveredve pofonokkal akarta megerősíteni álláspontját, két áldozata feljelentést tett.

Rendőrségi fogdába került a pofozkodó gyulafehérvári férfi
2025. március 22., szombat

Egyre több a kiskorú drogos Romániában, egy bebörtönzött díler mondta el tapasztalatait

Egy Temes megyei volt drogdíler, aki 3 év és 4 hónapos börtönbüntetését tölti, arról beszélt, hogy a kábítószer rabja volt öt évig és gyerekek, kiskorúak vásároltak tőle drogot.

Egyre több a kiskorú drogos Romániában, egy bebörtönzött díler mondta el tapasztalatait
2025. március 22., szombat

Az autonómia legitim követelés – Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökévé

Székelykeresztúron tartotta pénteken, március 21-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a soron következő küldöttgyűlését. A jelenlévők az EMNT elnökévé újraválasztották Tőkés Lászlót.

Az autonómia legitim követelés – Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökévé
2025. március 22., szombat

Örömünnep az evangélikusoknál: felszentelték az orgonát a Bach-maratonon

Örömünnep a kolozsvári Pietati evangélikus templomban: a kolozsvári Bach-maraton előestéjén, pénteken este került sor a Hahn-barokkorgona szentelési ünnepségére és az azt követő ünnepi hangversenyre.

Örömünnep az evangélikusoknál: felszentelték az orgonát a Bach-maratonon
2025. március 22., szombat

Daniel David: a mesterséges intelligencia korában nincs értelme az írásbeli feladatnak

Az írásbeli házi feladatok okafogyottá váltak a mesterséges intelligencia térhódítása miatt – szögezte le Daniel David oktatási és kutatási miniszter.

Daniel David: a mesterséges intelligencia korában nincs értelme az írásbeli feladatnak