Ünnepélyes keretek közt leplezik le vasárnap délután Petőfi Sándor mellszobrát Marosludas központjában, a Maros híd közelében, az adventista Betel imaház melletti parkban.
2013. augusztus 29., 18:292013. augusztus 29., 18:29
2013. augusztus 29., 18:302013. augusztus 29., 18:30
Kiss István, Marosludas alpolgármestere elmondta, a szoborállítást a helyi RMDSZ kezdeményezte és finanszírozta. \"A rendszerváltást követően ez a legfontosabb kulturális esemény a marosludasi magyarok életében. A vasárnap felavatandó Petőfi-szobor kétségkívül közösségünk megmaradását, megerősödését szolgálja, hiszen a költő a megújulás, újjászületés és magyarságtudat mintaképe\" – mondta. \"Nagyon fontosnak tartom, hogy Segesvár után Marosludason is Petőfi-szobrot avathatunk, hiszen a megye szórvány magyar térségeiben van leginkább szükség a biztatásra\" – hangsúlyozta Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök.
Kiss István kiemelte: a szoborállításra több mint másfél évet kellett várni. A Maros-híd mellett kialakított zöldövezetben már tavaly megépült a talapzat, azonban formai okok be nem tartására hivatkozva, a hatalomra kerülő balliberális koalíció megakadályozta a szobor tavalyi felavatását. A szoborállításra Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt és Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját is várják.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!