Fotó: Pál Árpád
Pénzbírság helyett alaposan megleckéztette a szitabodzai polgármesteri hivatal azt a férfit, aki többzsáknyi szemetet szórt szét a közeli patakparton.
2017. április 26., 12:232017. április 26., 12:23
Nicolae Stoica, a Kovászna megyei település polgármestere elmondta, a nehéz anyagi helyzetben lévő, minimálbérből élő férfi valószínű, nem tudta volna befizetni a pénzbírságot, ezért arra kötelezték, hogy szedje össze a hulladékot, sőt 1,5 kilométeres szakaszon takarítsa meg a Bodza folyó partját. „A rendőrségi nyomozás során azonosítottuk az elkövetőt, de egy bírsággal semmit sem tudtunk volna megoldani. Mindenki jobban jár, ha inkább eltakarítja a szemetet. Így talán egy életre megjegyzi, hogy többé ne szemeteljen” – részletezte az elöljáró, aki nemrég egy nagyszabású takarítókalákát szervezett a község területén.
A szitabodzai férfi még márciusban többzsáknyi szemetet hordott ki a folyó partjára, pillepalackot, konzervet, sörösdobozokat, ruhát, esernyőt, matracot, számlákat és egyéb iratokat dobott ki. Tette azért is meglepő, mert szerződése van a közszállítási vállalattal, és fizeti a szemételhordási díjat, tehát a szemetet ki is tehette volna a kapu elé. Háromszéken egyébként gyakran előfordul, hogy az erdőbe, a patakpartra hordják a szemetet a települések lakói. A megyei környezetvédelmi őrség jelentése szerint tavaly félmillió lejre róttak ki bírságot. A leggyakrabban előforduló kihágás az volt, hogy a folyóvizeken keresztül szállították a fát, nem váltották ki a különböző környezetvédelmi engedélyeket, vagy a folyók, patakok mellé hordták a hulladékot.
Csákány László, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke is megelégelte, hogy évről évre rengeteg hulladékot gyűjtenek össze az erdőkből, ezért az elmúlt év végén több kerekasztal-beszélgetést kezdeményezett, hogy találjanak megoldást a szemetelők megfékezésére. Arra jutottak, hogy a nevelésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen a szemetelés megfékezését szolgáló törvények ellentmondásosak, közben pedig, amint Csákány fogalmazott, „elviselhetetlen az erdőkben a hulladékmennyiség”.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.