Összehangolt tüntetést szerveznek vasárnap a verespataki bányanyitás ellen

Országszerte összehangolt tüntetést szerveznek vasárnap 17 órától a Mentsétek meg Verespatakot aktivistái a Fehér megyei településen tervezett ciános arany- és ezüstbánya megnyitása és a palagáz-kitermelés ellen.

Gyergyai Csaba

2013. augusztus 29., 16:522013. augusztus 29., 16:52

Az aktivisták közleménye szerint az ország \"megszállás alatt áll\", és azt kérik, szeptember elsején minél többen vonuljanak az utcára. A Mentsétek meg Verespatakot tervei szerint Bukarestben, Bârladon, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Iaşi-ban, Brüsszelben és Bécsben egy időben zajlanak majd tiltakozási akciók.

Amint arról beszámoltunk, a kormány törvénytervezetet fogadott el kedden a Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről. A törvénytervezet kiemelt, nemzeti fontosságú közhasznú projektnek nyilvánítja a verespataki beruházást. A kedden elfogadott törvénytervezetről és így a verespataki bányaprojekt elindításáról a parlament hivatott dönteni.

Korodi: mi lesz a magántulajdonnal?

Az Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) tervezte bányanyitás ellen évek óta kampányoló Alburnus Maior Egyesület elnöke, Eugen David csütörtökön közleményben szögezte le: az általa képviselt szervezet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy minden egyes képviselő és szenátor tisztába legyen azzal, hogy miről fog szavazni, és hogy ez milyen felelősséggel jár.

\"Egyértelmű, hogy a kormány újabb szívességet tett a kanadai–román RMGC-nek annak érdekében, hogy a bányanyitást megelőző procedúra ne ütközzék több jogi akadályba\" – mutat rá közleményében Eugen David. Az Alburnus Maior emlékeztet arra is, hogy a Szociálliberális Unió (USL) Vállalás Romániáért (Angajamentul pentru România) című 15 pontos választási programjában az szerepel, amennyiben a pártkoalíció kormányzásra kerül, elutasítja a Verespatak-projektet.

Korodi Attila RMDSZ-képviselő a téma kapcsán hangsúlyozta: kiemelt figyelmet kell szentelni a közhasznúságra vonatkozó kitételre, amely súlyos következményekkel járhat a magántulajdonjog terén. Rámutatott, a törvénytervezet szerint a bányaberuházás közhasznú, még akkor is, ha az államnak közel 25 százalékos részesedése lesz a kitermelő vállalatban.

A kedden elfogadott dokumentum továbbá a közhasznú kisajátítást és az építkezési engedélyek kibocsátásának feltételeit szabályzó törvények módosítását is előirányozza. Korodi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kisajátításra vonatkozó törvénytervezett módosítása jogi precedenst teremthet, például egy kőbánya létesítése esetében is alkalmazhatják. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Transindex portálnak azt nyilatkozta, a kormány által kedden elfogadott törvénytervezet kapcsán számos környezetvédelmi kérdés továbbra is tisztázatlan, így nem fogja megszavazni a parlamentben a dokumentumot.

Weber: sok az érdek-összefonódás

A Soros Alapítvány nevében Renate Weber liberális európai parlamenti képviselő nyílt levélben hívta fel a Ponta-kabinet figyelmét arra, hogy az átláthatóság hiánya és a döntéshozók érdek-összefonódásai miatt a beruházás engedélyezése a korrupt országok térképére helyezi Romániát, és pusztulásra ítéli az egyik legrégebbi romániai építészeti és régészeti örökséget és környezetét.

Renate Weber rámutat: az aranybánya megnyitását Magyarország is ellenzi, mert attól tart, hogy ismét bekövetkezik a nagybányai Aurul vállalatnál évekkel ezelőtt történt ökológiai katasztrófa. Emlékeztetett, hogy Románia akkor 144 millió euró kártérítést fizetett a magyar államnak a Tisza vizének megmérgezéséért.

A magyar kormány beavatkozását sürgetik

Kényszerkilakoltatás várhat az Lehet Más a Politika (LMP) szerint Verespatak lakosaira, miután a kormány elfogadta azt a törvénytervezetet, amely elhárítja az összes akadályt a helyi aranybánya-beruházás elől. Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Csiba Katalin, a párt környezetpolitikai szakszóvivője szerdán közleményben szólította fel a magyar kormányt, hogy \"ne asszisztáljon a faluromboláshoz\".

Az ellenzéki politikusok szerint a magyar kormánynak, amelyik eddig \"csak verbálisan állt ki Verespatak megmentéséért\", minden eszközt be kell vetnie, hogy a román parlament nemet mondjon a tervezetre. Azt írják: a törvénytervezet megvalósítása a gyakorlatban azt jelenti, hogy a román állam érdemi kármentési biztosíték nélkül 200 millió tonna ciános tavat hoz létre, kilakoltatja a helyieket otthonukból, és a földdel teszi egyenlővé a pótolhatatlan természeti környezetet. Emlékeztettek arra, hogy Áder János államfő EP-képviselőként 2010-ben a cianidos bányászat európai betiltását kezdeményezte Brüsszelben.

Az Együtt–PM is sürgős cselekvésre szólította fel a magyar kormányt a kitermelés megindulásának megakadályozása érdekében. Jávor Benedek, az ellenzéki választási szövetség társelnöke emlékeztetett: a román állam által közvetlenül is tulajdonolt, kanadai többségű vállalkozás a régióban egyszer már súlyos környezeti katasztrófát okozó ciános technológiával fog aranyat és ezüstöt bányászni Verespatakon, érdemi környezeti garanciák nélkül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el