Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulóját ünnepelték a hétvégén több erdélyi városban, Gyulafehérváron és Nagyenyeden Bethlen-napokat tartottak, Kolozsváron tudományos konferenciával emlékeztek a nagy államférfira.
A Bethlen-napok keretében kulturális programokra, hagyományos termékvásárra és a fejedelem nevét viselő tanintézetek találkozójára is sor került. Gyulafehérváron szombaton a székesegyházban ökumenikus istentisztelettel tartottak, melyen Jakubinyi György római katolikus érsek és Kató Béla református püspök hirdetett igét. Ezt követően megkoszorúzták a székesegyházban található emléktáblát, majd a résztvevők átvonultak a Vártérre, ahol a szabadtéri programok hivatalos megnyitóját tartották. Az itt felállított színpadon házigazdaként Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei elnöke és Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója köszöntötte az érdeklődőket. A rendezvénysorozaton a Székelyföld – Szórvány együttműködés jegyében a Kovászna megyei önkormányzat küldöttsége is jelen volt.
Megtalálta Erdély útját
„Bethlen Gábor uralkodása idején Erdély felvirágzott, a transzszilvanizmus pedig gyökeret eresztett. Azt az örökséget hagyta ránk, amely szerint a közéletben a hazaszeretetnek, a szülőföld építésének kell alárendelni mindent” – hangsúlyozta a Vártéren mondott beszédében Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke rámutatott: Bethlen Gábor megtalálta Erdély útját, ha kellett, akkor harcba lépett, ha pedig a szükség úgy kívánta, szövetséget kötött; bár csupán 16 esztendeig uralkodott, évszázadokra meghatározta az erdélyi szellemiséget. Rámutatott, Bethlen Gábor kiváló államférfi, politikus, katona és diplomata volt, olyan vezető, akit Európa-szerte ismertek, aki számított Európában. Úgy vélte, ez a Bethleni örökség egyik irányvonala. „Ma itt ünnepelhetünk Gyulafehérváron, itt lehetünk ezen a téren, mert a párbeszéd útját választottuk azért, hogy a normalitás fele haladjunk” – mutatott rá beszédében Kelemen Hunor.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettes, a Communitas Alapítvány képviselőjeként beszédében hangsúlyozta: Bethlen Gábort az a jellemvonás emeli ki az összes erdélyi fejedelem közül, hogy mindig tudta, hol, mit, mikor kell erősíteni, mikor kell engedni. Tudta, nem elég a hazaszeretet, józanész kell ahhoz, hogy a tündérkertet felépítsd, mondta. „A mi feladatunk ma nem sokban különbözik a Bethlen Gábori feladattól, igaz, ma nem karddal, nem csatamezőkön, de magunknak kell kivívnunk mindazt, ami bennünket megillet” – mondta a kulturális főtitkárhelyettes.
Sógor Csaba EP-képviselő köszöntőjében európai politikusnak nevezte Bethlen Gábort, aki nem csupán sikeres hadvezér volt, hanem azt is tudta, hogy az ország ereje a kiművelt főkben van. ,,Ma van Európai Unió és Erasmus-program, Bethlen Gábor idejében pedig volt fejedelmi ösztöndíj, amely a fiataloknak külföldi tanulmányi lehetőséget biztosított” – mondta az EP-képviselő hozzátéve: fontos, hogy a tehetséges diákok külföldön tanuljanak, majd szülőföldjükön kamatoztassák tudásukat.
Fejedelmi okiratok a BBTE-n
Kolozsváron az évforduló alkalmából Bethlen Gábor és Európa címmel nemzetközi konferenciát tartottak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, melynek keretében pénteken eredeti, 17. századi oklevelekből nyílt kiállítás. A szervezők elmondták, az állami levéltár kolozsvári részlege rendkívül gazdag Bethlen Gáborhoz köthető dokumentumgyűjteménnyel rendelkezik, ebből válogattak. Az érdeklődők többek között megtekinthették azt az 1628. december 5. keltezésű okiratot, melyben Bethlen Gábor elzálogosítja a gyalui kastélyt és a hozzá tartozó birtokot Kamuthi Farkasnak 32 ezer forint ellenében. A tárlaton helyet kaptak a fejedelem saját kezűleg írt levelei, nemesi oklevelek is.
Rüsz–Fogarasi Enikő egyetemi docens, a rendezvény egyik szervezője a Krónikának elmondta: a konferencia révén az újabb nemzedék kutatási eredményeit szerették volna az elődök kutatásai mellé állítani. „Nagy összefoglalókat írtak elődeink, de azt látjuk, hogy esettanulmányok viszonylag ritkán jelentek meg. Pedig, ha ezeket egymás mellé helyezzük, elképzelhető, hogy az általános kép is módosul” – magyarázta a szervező. A konferencián művészettörténeti, irodalomtörténeti, régészeti, gazdasági és várostörténeti előadások hangzottak el, a résztvevők nem csak erdélyi és magyarországi történészek közül kerültek ki, Kisinyovból és Párizsból is érkeztek kutatók. Rüsz Fogarasi Enikő szerint akkora érdeklődés előzte meg a rendezvényt, hogy nem is tudtak mindenkit fogadni.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!