A Kolozsvári Református Kollégium diákjai korábban is gyakorlatoztak a Bosch nagyvállalatnál
Fotó: Kolozsvári Református Kollégium
Szakmai tapasztalat tekintetében és anyagi szempontból is előnyös lehet a következő tanévtől elinduló duális képzés a szakiskolai diákok számára. Kolozs megyében például a legnagyobb cégek csábítják a fiatalokat.
2017. május 01., 18:082017. május 01., 18:08
2017. május 01., 18:292017. május 01., 18:29
Elméletben jónak hangzik a következő, 2017/2018-as tanévtől beinduló duális szakképzés, amelynek keretében a diákok az iskolában sajátítják el az elméleti tudást, és jogi személyeknél szerzik meg a gyakorlati tapasztalatot – egyelőre azonban nem világos, hogy a gyakorlatban hogyan fog mindez működni.
A kormány már tavaly elfogadta a vonatkozó, a 2011-es tanügyi törvényt módosító 2016/81-es számú sürgősségi rendeletet, a módszertan azonban későn jelent meg, így egyelőre patthelyzetben vannak azok az iskolák, amelyek új szakokat akarnak indítani.
Borsos Károly László, az oktatási minisztérium tanácsosa kifejtette: az új szakok engedélyeztetésének határideje március végén lejárt, de akkor még nem jelent meg a módszertan, amely csak áprilisra készült el – a vállalkozásoknak egyébként április 19-éig kellett jelezniük, hogy érdekeltek a projektben.
A tanintézeteknek május 5-éig kell megkötniük a szerződéseket a cégekkel, így az oktatási minisztériumnak napokon belül orvosolnia kell a helyzetet, azaz megoldást kell találnia az új képzések jóváhagyására.
Borsos Károly László elmondta: országos szinten 18 iskola van ilyen helyzetben, az igazgatók egyelőre várják a zöld jelzést a szerződések megkötésére.
Több erdélyi megyében ugyanakkor az érdeklődő cégekkel tartott előzetes egyeztetés során kiderült, hogy nincs szükség új szakokra, így az elképzelés terv szerint halad, sokak számára viszont egyelőre nem világos, hogy a duális képzés hogyan fog működni a gyakorlatban. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója a Krónikának elmondta: a jogszabály például előírja, hogy
„Úgyhogy tapogatózunk, reméljük, az alagút végén meglátjuk a fényt is” – fogalmazott az iskolaigazgató.
A református kollégium villanyszerelő, valamint elektronikusműszer- és -berendezés-kezelő osztályába járó diákok iránt a Bosch, az Emerson, az Energobit, az Electroglobal és a Power Signal cég érdeklődött. Székely Árpád rámutatott: a Bosch foglalkoztatja majd az elektronikus műszerek kezelését tanuló 14 fiatalt, míg a másik négy vállalat osztozik a villanyszerelő osztályba járó 14 tanulón. Hozzátette: annak alapján, hogy a következő tanévben hogyan működik a duális képzés, döntenek arról, hogy a víz-gázszerelő és az asztalos szakon is bevezetik az új képzésformát.
Az igazgató szerint a szakács- és fodrászcsoportban nehezebb kivitelezni az elképzelést, mert ezekben az ágazatokban kiscégek tevékenykednek, nincsenek tőkeerős vállalatok, amelyek befektetnének. Székely arra is kitért: a szakoktatás keretében eddig is végeztek cégeknél szakmai gyakorlatot a diákok,
A Kolozs megyei tanfelügyelőség lapunkat arról tájékoztatta, hogy a megyében összesen 225 cég jelentkezett a duális képzésben való részvételre, ezek 26 szakmunkás foglalkoztatását vállalták. A szám azonban még bővülhet, a végleges beiskolázási számokat ugyanis május 4-én fogadja el a tanfelügyelőség.
Fotó: Barabás Ákos
Kovászna megyében három cég vállalja kétosztálynyi diák alkalmazását, Marius Popescu szakoktatásért felelő tanfelügyelő szerint azonban az ország legkisebb megyéjében ez jó eredmény. A textil szakra járó fiatalok képzését az egyik nadrággyár vállalja, a másik, 15 asztalos- és 10 ácsnövendékből álló csoport diákjai pedig egy faipari és egy építkezési vállalkozásnál fognak gyakorlatozni. Marius Popescu lapunknak elmondta: a határidő lejárta után még jelentkeztek cégek, főként készruhagyártók, amelyek részt vettek volna a duális képzésben, de nem jutott el hozzájuk időben az információ. A tanfelügyelő mindenesetre biztató kezdetnek értékeli a két osztály megalakulását.
A szakember szerint ez azért hátrányos, mert a tanfelügyelőségnek a már a rendszerben lévő pedagógusok állásának biztosítása a prioritása, nem pedig az, hogy megfelelő számú, illetve jól képzett szakember hagyja el az iskolapadot.
Édler arra is rámutatott: a vállalkozók egy részét elriasztja, hogy nincs garancia arra, hogy az oktatásba befektetett pénze megtérül.
Édler szerint ugyanakkor a szakiskolát végzett fiatalok 80 százaléka először itthon próbál szerencsét. A módszertan kidolgozásakor egyébként javasolta, hogy szerződéskötéskor a szülők vállaljanak kezességet, hogy ha a fiatal egy-két évet nem dolgozik a cégnek, amely kitanítja, visszafizetik az oktatás költségeit, végül azonban ez nem került be a dokumentumba.
Hargita megyében is beindul szeptembertől a duális képzés, de egyelőre csak udvarhelyszéki tanintézetek vesznek részt a programban. Görbe Péter tanfelügyelő elmondta: az általa vezetett intézmény a megye mindegyik vállalkozói szövetségét időben tájékoztatta a fejleményekről, de mindössze az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségétől érkezett válasz.
Ennek nyomán Székelyudvarhelyen egy – pincért és szakácsokat képező – vendéglátóipari osztályt indítanak, illetve egy másik csoportot, amelyben a diákok fele a fafeldolgozást sajátítja el, a többiek pedig az úgynevezett CNC-kezelő szakmát tanulják meg, azaz olyan szerszámgépeket tudnak majd működtetni, amelyek programozható mikroszámítógépet is tartalmaznak.
Az oktatás és a cégek közötti együttműködés hatékonyságát szolgáló duálisképzés-program egyébként a diákok számára is előnyös, hiszen amellett, hogy nélkülözhetetlen szakmai tapasztalatra tehetnek szert, a gyakorlat ráadásul később elhelyezkedésüket is garantálhatja, anyagi jutalmat is kapnak. A 2016/81-es sürgősségi rendelet értelmében ugyanis a képzést vállaló jogi személyeknek az állam által biztosított szakiskolai ösztöndíjjal – amely jelenleg havi 200 lej – legalább megegyező értékű támogatást kell nyújtaniuk a diákoknak. A vállalkozásnak az iskolával partnerségi, a diákkal pedig szakmai gyakorlati szerződést kell kötnie. A rendelet szerint a duális képzés másik előnye, hogy visszaszorítja az iskolaelhagyást.
Az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni (DIICOT) főosztályának munkatársai őrizetbe vettek, a kolozsvári katonai törvényszék pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy katonát, akit tetten értek pszichoaktív szerek forgalmazása közben.
Mint megírtuk, a román média arról számolt be, hogy hétfőn ételmérgezési tünetekkel került kórházba több mint 40 magyarországi turista Herkulesfürdőn.
A rendkívüli hőség miatt szerdán is korlátozza a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a 12 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát.
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek – közölte kedden az Adevărul hírportál.
Átalakította a közoktatásban résztvevő diákok számára kiírt ösztöndíjrendszert az oktatási minisztérium, így a 2024/2025-ös tanévtől az eddigi hathoz képest hét különböző ösztöndíjban részesülhetnek a tanulók.
Jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Halálos áramütés ért az éjszaka két személyt Brassó megyében; az incidens körülményei egyelőre nem ismertek.
A Máramaros megyei rendőrség családon belüli erőszak miatt büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki a TikTokon élő közvetítésben verte meg a feleségét.
Heves vihar csapott le hétfőn este Nagyváradra és környékére, a tomboló elemek a nemrég felújított repülőtér új kerítésének egy darabját is kidöntötték.
Alap-, magiszteri és doktori képzésen összesen 28 ezer helyre várják a jelentkezőket a hétfőn kezdődött nyári felvételi időszakban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – tájékoztatta az MTI-t az erdélyi felsőoktatási intézmény.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)