Fotó: Farkas Emőd/Facebook
Fejlesztené a turisztikai infrastruktúrát a kézdivásárhelyi önkormányzat, azonban gondot jelent, hogy nincs elegendő panzió a látogatók elszállásolásához.
2021. május 24., 16:462021. május 24., 16:46
Ezért Bokor Tibor polgármester arra szólítja a helyieket, nyissanak szálláshelyeket a turisták számára. A polgármester az Agerpresnek úgy nyilatkozott, arra számít, hogy a brassói repülőtér megnyitásával nőni fog a térségbe érkező látogatók száma, és Háromszék számos természeti látványosságával profitálhatna ebből. A polgármester szerint
Bokor Tibor elmondta: a város történelmi-kulturális öröksége adott, épített öröksége is egyedi, de a szálláshelyeket fejleszteni kell. Úgy vélte, étterem elegendő van a városban – amely a moldvai autópálya megépültéből is profitálhat –, és ezek többsége hagyományos konyhával működik.
A fejlesztésekről szólva az elöljáró kifejtette: kerékpárutakkal kötnék össze a várost a térség más látványosságaival, hogy újabb kikapcsolódási lehetőséget teremtsenek a turisták számára.
A céhes városként is emlegetett Kézdivásárhely udvartereiről híres, a Kovászna megyei városban egykoron 11 céh működött. Ezeknek állít emléket az 1972-ben megnyílt céhtörténeti múzeum.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!