Nincs jogos alapja az egészségügyben dolgozók szakmai tömörülése által bejelentett tiltakozássorozatnak, hiszen a szaktárca közvitára bocsátotta az egészségügyi reformról szóló törvénycsomagot, jelentette ki Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter. A tárcavezető elmondta, szombattól kész tárgyalni az egészségügyben dolgozók képviselőivel, és arra kérte a kezdeményezőket: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a megmozdulások ne befolyásolják a lakosság egészségügyi ellátását.
2013. szeptember 11., 18:552013. szeptember 11., 18:55
Eugen Nicolăescu emlékeztetett, az egészségügyi reformot szabályozó törvénycsomagról négy régióban – Alexandriában, Craiován, Konstancán és Segesváron – szerveztek közvitát, amelyeken a szakma több száz képviselője volt jelen, és újabb három egyeztetésre kerül sor Jászvásáron, Nagyváradon és Temesváron. A találkozókra az orvosi és fogorvosi kamara, a különböző szakszervezetek, szakmai egyesületek képviselőit, valamint a kórházmenedzsereket is várják, mondta. A miniszter arról biztosította a szakmabelieket, hogy a szaktárca minden egyes javaslatot figyelembe vesz és elemez, ugyanis szerinte az egészségügyi reform csak átfogó konzultációsorozat eredményeként valósulhat meg.
Kifejtette, a reform célja tisztességes bérezést biztosítani az orvosoknak és az egészségügyben dolgozóknak, illetve megoldást találni a rendszer finanszírozására, a közpénz minél hatékonyabb felhasználására. Nicolăescu hangsúlyozta, miután négy évig “csak beszéltek” az egészségügyi ellátást érintő problémákról, például az orvosmigrációról, és semmilyen konkrét terv nem született ezek megoldására, a szaktárca kidolgozott egy törvénycsomagot erre, melyhez bárki hozzászólhat. Úgy vélte, ilyen körülmények között nem indokolt az orvosok tiltakozása, hiszen a minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja a megfelelő megoldást a problémákra.
Mint arról beszámoltunk, az egészségügyben dolgozók szakmai szervezeteit tömörítő testület pénteken jelentette be, hogy szeptember 18-ától nagyarányú tiltakozássorozatot indít. A forgatókönyv szerint a fehérköpenyesek szeptember 18. és 27. között naponta az egészségügyi és a pénzügyminisztérium székháza elé vonulnak, októberben pedig a kormánypalotát veszik célba. Amennyiben a minisztérium a tüntetéseket követően sem változtat álláspontján, és nem tesz eleget kéréseiknek, novemberben általános sztrájkba lépnek és csak tevékenységük egyharmadát biztosítják. Mint mondták, emellett tömeges lemondásokra is sor kerülhet, illetve arra is számítani kell, hogy a háziorvosok tömegesen bontják majd fel az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (CNAS) kötött szerződéseket.
Az egészségügyben dolgozók elsősorban azt kérik, hogy az egészségügy kapja meg a bruttó hazai termék 6 százalékát a jelenlegi 3,4 százalék helyett. Követelik továbbá, hogy ne változtassák meg a közkórházak működési formáját, illetve dolgozzanak ki új bérezési törvényt. Jövő év elejétől béremelést és új kollektív munkaszerződés aláírását is kérik. Kedden a Mentőorvosok Szakmai Egyesülete is bejelentette, támogatja a követeléseket, azonban hozzátette: ezeknek oly módon kell érvényt szerezni, hogy ne veszélyeztessék a páciensek életét, egészségét.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
szóljon hozzá!