– Tehát a bujka nemcsak szép, hanem kényelmes is?

– Nem ér semmit a szép ruha, ha csak porfogó a szekrényben. A mai emberek hozzá vannak szokva a kényelemhez. A bujkát nemcsak népviseletként lehet hordani, hanem kabátként is, hiszen bármilyen modern nadrághoz, ruhához társítható. Ennek a ruhadarabnak varázsa van, tulajdonosa jól érzi magát benne, és szívesen viseli. Viszont, ha valaki felveszi magára a bujkát, az még nem jelenti azt, hogy népviseletbe öltözött. Az ott kezdődik, hogy visel csizmát, csizmanadrágot, bricsesznadrágot, parasztinget, bujkát és kalapot is. Azért is szeretik az emberek a bujkát, mert nincs hozzákötve egy másik ruhadarabhoz. A sikere abban rejlik, hogy nem feltétlenül népviselet, a viselője nincs civil ruhában, de valami különlegeset vesz magára, amivel kitűnik a tömegből.

– Milyen hagyománya volt a bujkakészítésnek és -viselésnek?

– A kalotaszegi bujka őseink ruhatárában már évszázadokkal ezelőtt jelen volt. A férfiak bármilyen fontosabb eseményre felvették, ünnepkor vagy akár templomba menéskor, illetve létrehoztak egy változatot a nők számára is. Ez akkor még nem volt kihímezve, az csak a 18. század második felétől kezdődően, a varrógép feltalálása után vált szokássá.

A bujka ezeknek a nőknek köszönheti fennmaradását, akik ezután otthon folytatták a munkát. Sajnos amikor én elkezdtem ezzel foglalkozni, már nem volt kitől megtanuljam Türén.

– Akkor hogyan látott munkához?

– Mindig is nagyon vágytam arra, hogy legyen bujkám. Édesanyám nagy nehézségek árán teljesítette a kérésem, de ez volt az első és utolsó, amit valaha is készített. Elmentem az új bujkámban táncházba, és mindenki megcsodálta. Ekkor már Kolozsváron megtanultam a szabómesterséget, így miután többen is győzködtek, kipróbáltam a szakmám rokonmesterségét, és nagyon megtetszett.

Először szabtam mellényt, majd ujja is lett neki, végül kialakítottam egy új stílust, amely hű a hagyományokhoz, viszont kényelmes és formás. Erre megtanítottam a feleségem, és azóta együtt készítjük a bujkát. Aki szereti a mesterségét, annak semmit sem lehetetlen megtanulni.

– Immár harminc éve foglalkozik bujkakészítéssel. Melyek a főbb jellemzői az évek során kialakított sajátos stílusnak?

– A hagyományos bujka alakján és színén változtattam. Kalotaszegre jellemző a szilvakék posztó piros vagy zöld varrással. Én szürke bujkát készítek, feketével kivarrva és zölddel a szélén, illetve fekete-zöld gomblyukkal. Ez a modell azért népszerű, mert akármikor fel lehet venni, a színkombináció mindennel talál, valamint a szabása kényelmes. Ez a stílus korhű a népviseletet illetően, de a 21. századi emberre szabott. A fiatal generáció jobban kedveli ezt a fajta színes bujkát, főleg a nádasmenti falvakban megkövetelik, hogy cifra, legényes bujka legyen. Minél színesebb, annál több időbe telik elkészíteni: akár egy hetet is igénybe vehet, így havonta négy-öt darab készülhet el.
 
– Az időigényességen kívül milyen nehézségekkel jár ez a munka?

– A bujkakészítés elég bonyolult dolog. Miután kiszabtuk a posztót, megjelöljük a szélmintát, utána jöhetnek a motívumok, amelyek a virágokon kívül lehetnek mértani alakzatok, például rombusz és kör váltakozásával. A kalotaszegi minta egyik jellemzője a zseb alatti díszítés. A bujka díszítése hátközépből indul ki, a belső felében pedig ott van a tulajdonos monogramja, amit én rátűzdelek a mellzseb belső felére. Ezekhez az apró, de lényeges részletekhez rengeteg türelem és odafigyelés kell. Sokkal nehezebb munka, mintha egyszerű kabátot készítenék.
 
– A kiállításokon, vásárokon kívül van a bujkának Erdélyben vagy a nagyvilágban divatkifutós változata, hagyománya?

– Két alkalom van, amelyre minden évben elmegyünk: az egyik a Budapesten szervezett Tavaszi Fesztivál táncháztalálkozója, a másik pedig a feketetói vásár. Viszont a bujkákat meg lehet tekinteni a Kolozsvári Magyar Napokon, és idén például három hónapig kiállítottam őket a budapesti Műcsarnokban, amely a kortárs képzőművészet nagy múltú nemzeti intézményeként van számontartva. 2012-től kezdődően népviseleti konferenciát szerveznek Székelyudvarhelyen.

A feleségem pedig különdíjas lett. Romániában és Magyarországon is szeretik a bujkát, de fontos, hogy legyenek olyan szakmai fórumok, amelyek a népviseletről szólnak.

– Hogyan egyezteti össze ezt a munkáját a Kolozsvári Állami Magyar Színházban végzett szabói tevékenységével?

– Próbálok megfelelni a díszlettervező igényeinek, az időnkénti változtatásoknak, és igyekszem kielégíteni a színészek elvárásait is. Mindezt úgy, hogy a nézőket is elkápráztassuk. A ruhának meghatározó szerepe van a jelenetekben, mivel nemcsak a közönségre van hatással. Ha kényelmes, akkor segíti a színészt a szöveg hiteles előadásában, a koncentrációban, mozgásban. De nem mindig a kényelem az úr. Így egyensúlyoznom kell mindenki igényei között. Azt is mondhatnám, hogy a színházban azon fáradozunk a munkatársaimmal a háttérben, hogy minél jobb darabokat lássanak a nézők. A szabó sajátos stílusa gyakran láthatatlan, de érezhető.

Tőkés Hunor