„El kell menni szavazni” – a népszavazáson való részvétel fontosságát hangsúlyozta Kelemen Hunor Aradon

•  Fotó: rmdsz

Fotó: rmdsz

A szombaton és vasárnap zajló romániai népszavazáson való részvételre buzdított Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Aradon tartott szombat reggeli sajtótájékoztatóján.

MTI

2018. október 06., 15:382018. október 06., 15:38

2018. október 07., 12:072018. október 07., 12:07

Kelemen Hunor sajnálatosnak tartotta, hogy a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szervezett népszavazás kampányát az egymásnak feszülő felek manipulációja határozta meg, és nem sikerült racionálisan megvitatni a család és a házasság kérdését. Azt is bajnak tekintette, hogy

a román alkotmány összekeveri a házasság és a család fogalmát, és ezt a mostani népszavazás sem rendezi.

Ennek ellenére úgy vélte, hogy el kell menni szavazni, és ki-ki eldöntheti, hogy igennel vagy nemmel szavaz.

„Akik bojkottot hirdetnek, rosszat tesznek a demokráciának” – jelentette ki. Azt a látszatot keltik ugyanis hogy nem érdekli őket a téma. Hozzátette: nem lehet egyszer az urnáktól való távolmaradásra, máskor pedig részvételre biztatni az embereket. Újságírói kérdésre kijelentette, nem ért egyet Markó Bélával, az RMDSZ korábbi elnökével aki egy publicisztikában a távolmaradás mellett érvelt, de tiszteletben tartja a véleményét. Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy

a népszavazás után azzal lehet levezetni a kampány során felgyűlt társadalmi feszültséget, hogy a román parlament törvényt alkot a bejegyzett élettársi viszonyról.

Egy másik kérdéssel, a román nyelv kisebbségi elemi iskolákban történő oktatásával kapcsolatban az RMDSZ elnöke kijelentette: meg kell változtatni azt a miniszteri rendeletet, amelynek értelmében nem lehet kifizetni a magyar tanítók által megtartott románórákat. Kijelentette: a szövetség álláspontja szerint minden túlórát ki kell fizetni.

Amikor egy újságíró a véleményét kérte azzal kapcsolatban, hogy a tisztségéből múlt héten lemondott Valentin Popa oktatási miniszternek nem sikerült románul szót váltania a csíkszentdomokosi általános iskola 6. osztályos magyar diákjaival, Kelemen Hunor kijelentette:

Idézet
Valentin Popával elég nehéz is szót érteni, higgyék el nekem.”

Azt is hozzátette, ha hatodik osztályos korában őt kérdezik románul a csíkkarcfalvi iskolában, akkor valószínű, hogy ő sem tudott volna válaszolni.

Az MTI kérdésére Kelemen Hunor kijelentette: nem kíván beleszólni az RMDSZ területi és helyi szervezeteinek ügyeibe, de maga is úgy látja, hogy Makkai Gergelynek, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármesterének le kell mondania a tisztségéből, miután a megyei szervezet állandó tanácsa megvonta tőle a bizalmat.

A fekete-tengeri földgázkészletek kitermelését lehetővé tevő – a hét során koalíciós feszültségeket okozó – törvénytervezettel kapcsolatban elmondta: a Románia kontinentális talapzatáról kitermelhető földgáz Magyarország, Ausztria és egész Közép-Európa számára megszüntethetné az orosz gáztól való függőséget. Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ azt szorgalmazta, hogy a gázkitermelésből származó bevétel jelentős részét fordítsa az állam a gázhálózatok kiépítésére, hogy a lakosság nagyobb hányada tudja földgázzal melegíteni a lakását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt