Nem kérnek az igazgatóból

Marosvásárhely – Nyílt levelet fogalmaztak a munkaügyi hivatal alkalmazottjai. „A harmadik évezredben élünk, Románia európai uniós tagállam, a diktatúrát felszámolták, még az állatokat is védik, úgyhogy reméljük, minket is megóvnak egy olyan személy visszaéléseitől, mint Reghina Fărcaş” – áll a Maros megyei munkaügyi hivatal alkalmazottjainak nyílt levelében.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. június 27., 00:002007. június 27., 00:00

Az intézmény teljes munkaközössége Paul Păcuraru munkaügyi miniszterhez, Cristian David belügyi és közigazgatási tárcavezetőhöz, valamint Birtalan Józsefhez, a Közalkalmazottak Országos Hatóságának elnökéhez fordult, kérve Reghina Fărcaş igazgató elleni vizsgálat elindítását. Amint arról lapunkban beszámoltunk, Fărcaşt 2005-ben eltávolították a hivatal éléről, de a napokban a legfelső semmítőszék döntésével visszakerült tisztségébe. A közel ötvenfős személyzet tagjai eddig többször is kijelentették: amennyiben a bíróság a menesztett igazgatónak ad igazat, a beosztottak nem hajlandóak vele együtt dolgozni. Az intézmény kompromittálásával, hivatali visszaéléssel, viselkedészavarral és diktatórikus magatartással vádolt intézményvezető visszatérésének hírére az alkalmazottak azt állítják, állandó stresszben élnek és dolgoznak. Támogatják viszont a 2005-ben kinevezett Luminiţa Core igazgatónőt, aki jelenleg betegszabadságát tölti.

Reghina Fărcaş egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor és hogyan fog visszatérni az intézmény élére, és közölte: ez az Országos Munkaügyi Hivatal vezetőségétől függ. „Közalkalmazott vagyok, nincs szükségem az alkalmazottak szavazataira vagy támogatására. Létezik erre törvény és bírósági ítélet, amit tiszteletben kell tartani” – szögezte le lapunknak Fărcaş. Hozzátette: a volt igazgató által a központi munkaügyi hivatal ellen indított per során bebizonyosodott, semmiféle törvénytelenséget nem követett el. Luminiţa Core, az intézményvezető utódja Fărcaş szemére vetette, hogy tisztsége megőrzésének érdekében ellene próbálja hangolni a beosztottakat.

Reghina Fărcaş ügyvédje, Lucian Bad viszont elmondta, hogy a bírósági ítéleten nem lehet változtatni, ezt mindenkinek kötelessége elfogadni és tiszteletben tartani. Ennek értelmében Reghina Fărcaş nemcsak az igazgatói székét szerezte vissza, hanem 10 ezer lejes erkölcsi kártérítésre is jogosult, amelyet az Országos Munkaügyi Hivatalnak kell kifizetnie. A visszahelyezett igazgatót fegyelmi okokra hivatkozva két évvel ezelőtt váltották le, és helyezték át Brassóba. Fărcaş szerint mindez csak ürügy volt, hisz menesztését már jóval korábban a Demokrata Párt (PD) akkori elnöke, Dinu Socotar kezdeményezte, hogy a PD egyik hűséges emberének adhassa át az igazgatói széket.

Mivel Reghina Fărcaş még nem került vissza hivatalosan az igazgatói tisztségbe, a megyei munkaügyi hivatalt még mindig Luminiţa Core irányítja. Core egyelőre nem kívánta kommentálni a számára is zavaros helyzetet. Mint mondta, csak azok után tesz lépéseket, miután kézhez kapja az Országos Munkaügyi Hivatal hivatalos közleményét. Eugen Preda, az országos hivatal főtitkára lapunknak elmondta, a hatóság tudomásul vette a bíróság végleges és megfellebbezhetetlen ítéletét, Core számára pedig új tisztséget igyekeznek találni. „Vagy a munkaügy valamely másik megyei kirendeltségénél, vagy más decentralizált intézménynél kap vezetői funkciót. Addig is előbb át kell adnia a jelenlegi állását” - közölte Preda.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia